21 °C Budapest

Mikor hozza a postás az áprilisi nyugdíjat?

Pénzcentrum
2014. április 3. 11:02

Aki a számlájára kéri, jövő hét pénteken biztosan megkapja áprilisi nyugdíját, akinek a postás viszi, azt levélben tájékoztatták a pontos dátumról.

Április 11-én, azaz jövő hét pénteken kapják meg nyugdíjukat azok, akiknek bankszámlájukra (egészen pontosan valamelyik magyarországi pénzintézetnél vezetett számlára) érkezik a juttatás. Az alábbi táblázatban azt mutatjuk, hogy a következő hónapokban mikor utalják a nyugdíjat:


A Magyar Posta a nyugellátási utalványok kézbesítését a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal (NYUFIG) kötött megállapodásban rögzítettek szerint ütemezetten végzi. 2014-ben január-november közötti időszakban a hónap második felében, decemberben a hónap első felében teljesítik a kifizetést.

A Posta minden ellátottat személyre szólóan tájékoztatott 2013 novemberében arról, hogy idén pontosan melyik napokon kapja meg nyugellátását. Így azoknak, akiknek a postás viszi, érdemes megkeresni a novemberi levelet, hiszen ebben pontosan, személyre szabottan le van írva, hogy mikor számíthatnak a márciusi nyugdíjra.


Hogy lehet kérni, hogy inkább utalják?

A nyugdíjasok természetesen kérhetik, hogy nyugellátásukat lakossági folyószámlára utalja a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság.

Ezt egy B04 nevű nyomtatványon lehet kérelmezni, ami az ONYF honlapjáról tölthető le, a kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani, illetve megküldeni. A bankszámlára utalást akkor is lehet kérni, amikor valaki nyugdíjba vonul.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fontos tudni, hogy ha az ellátást valamely pénzintézethez folyósítják, a lakcím (tartózkodási hely) változását - a levélküldemények kézbesíthetősége érdekében - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak be kell jelenteni. A nyugdíjasoknak figyelniük kell arra is, hogy más (például gyermek, unoka, családtag, stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását, ez csak saját- vagy társszámlára lehetséges.

Figyelem! Lejárt a határidő

Március 31-én lejárt a nyugdíjasbérlet-igazolványok meghosszabbításának határideje. A Budapesti közlekedési Központ (BKK) azt kéri, hogy akik ez idáig elmulasztották, haladéktalanul hosszabbíttassák meg nyugdíjasbérlet-igazolványuk érvényességét. Április 1-jétől ugyanis a 65 éven aluli nyugdíjasok már csak az idén érvényesített bérletigazolvánnyal vehetik igénybe szolgáltatásainkat.

A 65 év alatti nyugdíjasok márciusban kézhez kapták új, 2015. március 31-éig érvényes utazási utalványukat a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól. A tavalyi utalvány alapján kiállított nyugdíjasbérlet-igazolvány érvényességi ideje 2014. március 31-én lejárt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 26. 12:34