22 °C Budapest

Akár börtönt is kaphatnak a kapzsi bankárok

Pénzcentrum
2013. április 27. 11:03

Börtönbe is zárhatják azokat a bankárokat, akik gondatlan tevékenységük miatt óriási veszteséget okoznak, és ezzel bajba sodorják pénzintézetüket. A javaslat Nagy-Britanniában készülődik - írja a Financial Times.

Nagy-Britanniában a bankügyekkel foglalkozó bizottság néhány tagja szorgalmazza a bankárok személyes felelősségre vonására vonatkozó jogszabályok megalkotását. A testület egyik tagja úgy nyilatkozott a Financial Timesnak, hogy a bankok társadalmi támogatottságot élveznek, így amikor bajba kerülnek, segítséget kapnak. Úgy gondolom, hogy emiatt szükség van a személyes felelősségvállalásra a bankoknál - tette hozzá.

A törvénytervezet végső formája május végére készülhet el. A bizottságot George Osborne brit pénzügyminiszter egy korábbi pénzügyi botrányt követően állította fel azzal a céllal, hogy a bankárok tevékenységét minden szempontból megvizsgálják. "A bankok bedőléséért felelős személyeket még inkább elszámoltathatóvá, és következetesen büntethetővé kell tenni" - áll a bizottság néhány héttel ezelőtti jelentésben.

Az Egyesült Államokban is egy ehhez hasonló törvényen dolgoznak. Itt a vezetők ellen vádat lehet majd emelni a társadalmi biztonság és jólét kockáztatása miatt, ha a munkájuk során hozott döntések ezt indokolják. Az új szabályokat ellenzők szerint a szabályozás hátráltatná a bankárokat a mindennapi munkájuk végzésében, valamint túl konzervatív hitelezési és kereskedési döntések meghozatalára sarkallná őket.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?