800 ezer forintos ösztöndíjra lehet pályázni

2011. február 15. 11:32

A GE Foundation és az Institute of International Education (Nemzetközi Oktatási Intézet (IIE) immár kilencedik alkalommal hirdeti meg a Scholar-Leaders ösztöndíjprogramot. A program célja, hogy a részt vevő diákok vezetői képességeit fejlessze, illetve, hogy hozzájáruljon egy nemzetközi szinten is piacképes új vezető generáció képzéséhez. Az egyetemek legjobb hallgatóinak toborzását és kiválasztását szigorú nemzetközi módszerek alapján végzik. A program lehetőséget nyújt a támogatott diákoknak arra, hogy ne csak a szakterületükön, hanem társadalmi értelemben is vezetőkké válhassanak.

Az egyetemekről jelentkező pályázók az ösztöndíjat kiemelkedő tanulmányi eredményeik, illetve egyetemen kívüli tevékenységek (pl. diákcsoportokban való tevékenység, önkéntesi munka, közösségi szerepvállalás) valamint vezetői képességeik bizonyítása révén nyerhetik el. A nyertes pályázók két éven keresztül évi 1500 euró (összesen 3000 euró, átszámítva 810 ezer forint) ösztöndíjban részesülnek, továbbá évente egyszer szervezett nyári szemináriumon vehetnek részt, melynek keretében megismerik a GE működését, illetve a GE különböző területeit képviselő magas beosztású vezetőkkel is találkozhatnak (shadow day).

"A GE-nél már hagyománynak számít a fiatal szakemberek támogatása a GE Foundation által finanszírozott programok révén, amelyek segítségével a jövő vezetői generációja az iskolai tananyagot kiegészítő tudásra és ismeretekre tehet szert. A kategóriájában úttörő jellegű GE Foundation Scholar-Leaders egyetemi ösztöndíjprogram keretében a programban résztvevő diákok a GE vezető szakembereinek közreműködésével megismerhetik a közép-kelet-európai régióban annak egyik legnagyobb befektetőjeként 1989 óta jelenlevő globális vállalatunk stratégiáját, értékeit és kultúráját. A program másik nagy előnye, hogy a lengyel, cseh, magyar és román diákok lehetőséget kapnak a fiatal értelmiségiek közép-kelet-európai hálózatának kialakítására, mely elősegíti a régió jobb együttműködését a régió összes országának a javát szolgálva" - mondta Leslaw Kuzaj, a GE Közép-Európáért felelős vezető képviselője.

Az ösztöndíjra öt magyar egyetem: a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetemen, illetve a Pannon (korábban Veszprémi) Egyetem másod éves, jó angol nyelvtudással rendelkező, első diplomás képzésben résztvevő közgazdasági, menedzsment, mérnöki vagy műszaki területen tanuló diákjai jelentkezhetnek.

A pályázathoz 1000 szavas esszét is tartalmazó kitöltött jelentkezési lapot, két ajánlólevelet (legalább egyet egyetemi professzortól), önéletrajzot, valamint az egyetemi tanulmányok első évének elvégzését igazoló okmányok másolatát, valamint a felsoroltak angol fordítását (nem szükséges hitelesített fordítás) kell benyújtani, a beadási határidő 2011. március 4.

Részletes információk és online regisztráció a http://www.scholarshipandmore.org/ internetes oldalon.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A GE Foundation ösztöndíjprogram az első olyan egyetemi ösztöndíj Magyarországon és Közép-Európában, amely a General Electric Company (GE) filantróp alapítványa, a GE Foundation anyagi támogatásával valósul meg. A 2002 őszén elindított magyar program sikerére építve a GE Foundation lehetővé tette, hogy az IIE budapesti irodája, amely egyben az európai iroda is, a magyar modellt követve az ösztöndíj pályázatot bevezesse Lengyelországban, Csehországban, majd később Romániában is. A GE Foundation nagylelkű támogatásával a vezetői képességek fejlesztésére irányuló ösztöndíjasok regionális tábora a magyar, lengyel, cseh és román egyetemek bevonásával 2010-ben 45 fővel bővült. A közép-kelet-európai hálózatban részt vevő fiatalok száma ezzel a múlt évben már 360 fölé emelkedett.

 

HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem