16 °C Budapest
Stormy rain cloud background

Brutális pénzeket kaszált a viharon az, aki ezt meglépte: így csinálták

2025. július 9. 20:32

Július első napjaiban közel 8500, lakás és társasházzal kapcsolatos kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz.

A lakóingatlanokban a július eleji, hirtelen lecsapó viharok okozták a legnagyobb károkat, ezt követték a villámlás, illetve a jég okozta károk

A globális felmelegedés napjainkban már a mindennapi életünkre is kihat: az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhettünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal. Tavaly június elején rázta meg jégverés az országot, idén július első napjaiban, a kánikulát követően fordult hirtelen viharosra az időjárás. A Generali Biztosítóhoz július 7-9 között közel 8500 lakás és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, mely kiemelkedően magasnak számít.

A bejelentések legnagyobb része a hirtelen lecsapó vihar kapcsán történt, ezt követték a villámlás, illetve a jég okozta kárbejelentések. Bár a kárbejelentések még javában érkeznek, és az időjárás sem fordult jobbra, az előzetes becslések szerint a kárkifizetések összege elérheti a 2.3 milliárd Forintot is.

A legtöbb kárbejelentés Pest, Hajdú-Bihar; illetve Csongrád vármegyéből érkezett a biztosítóhoz, az adatok szerint Szeged, Vecsés, Hódmezővásárhely, Hajdúszoboszló és Oroszháza szenvedte meg leginkább a július eleji viharokat.

Az Időkép adatai szerint a viharos széllökések még mindig nem enyhülnek: kedden a Dunántúl déli felén egy zivatarlánc is összeállt, melynek déli részén kialakult szupercella egészen Békés vármegyéig jutott.

Fonyód Várhegyen pedig 116 km/órás, orkán erejű széllökéseket mértek szerda hajnalban.

A lakosság fele már a klímaváltozást tartja az egyik legnagyobb jövőbeli fenyegetésnek

Míg pár évtizeddel ezelőtt pontosan tudni lehetett, hogy milyen körülményekre számíthatunk az adott évszakban, mára ez megváltozott. Árvíz, felhőszakadás, jégverés, fagy, a korábbi évektől eltérő, nagy mennyiségű hó: csak néhány szélsőséges időjárási jelenség, melyek a megnövekedett előfordulási arány miatt már a mindennapi életünkre is kihatással vannak. A kiszámíthatóság az időjárással kapcsolatban megszűnt létezni: a viharok a semmiből csapnak le, és sok esetben nagyon komoly pusztításokat képesek végezni.

Ezen körülmények következtében a társadalom nagy része egyre inkább tart az esetleges elemi károktól, melynek hatására a korábbinál sokkal fontosabbnak gondolják a vagyontárgyak megóvását, biztosítását. A Generali Biztosító 2023-as őszi, reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a 18-65 éves hazai lakosság 49%-a gazdasági változás és az infláció után a klímaváltozást, valamint az extrém időjárási körülményeket tartja a legnagyobb jövőbeli fenyegetésnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hogyan előzhetjük meg a károkat?

A legfontosabb, hogy rendszeresen tájékozódjunk az aktuális időjárásról. Ha erős szél várható, az első dolgunk az legyen, hogy bezárjuk az ablakokat és védett helyre visszük a szabadban lévő vagyontárgyainkat, autóval pedig, ha lehet, ne parkoljunk fa alá. Ha vihar is várható, érdemes áramtalanítanunk elektromos eszközeinket: a villámvédelemmel ellátott elosztók is megoldást jelenthetnek, de tartsuk szem előtt, hogy egy közeli villámlás még így is kárt tehet az eszközeinkben a telefon-, internet- vagy tévékábel-csatlakozáson keresztül. Ha kertes házban lakunk, mindig tartsuk tisztán az épület ereszeit és csatornáit, hogy a lezúduló csapadékot megfelelően el tudják vezetni.

Emellett nem csak arra fontos figyelmet fordítani, hogy legyen biztosításunk az ingatlanon, de arra is, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká – legalább évente aktualizáljuk biztosítási szerződéseinket. Ez különösen ajánlott az ingatlanunk esetleges fejlesztését, korszerűsítését, ingóságaink gyarapodását követően, hogy megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezzünk. Az egyre kiszámíthatatlanabb természeti katasztrófák és a folyamatosan emelkedő építőipari költségek ugyanis egyre magasabb átlagos kárkifizetéseket eredményeznek.

Akár már a kárfelmérés napján a pénzünkhöz juthatunk

Ha mégis megtörtént a baj és kárunk keletkezett, akár videós kárrendezéssel, egy okostelefon segítségével, bizonyos esetekben márpár perc alatt rendezhető a kár. Vagyonkároknál akár 5-7 perc, míg gépjárműkároknál akár 10-15 perc alatt megtörténik a felmérés, és amennyiben a videóhívás alapján a kár rendezhető, a kárösszeg utalása is megtörténik. A kárfelmérést követő azonnal indított kifizetés tehát már néhány percen belül a bejelentő számláján lehet.

 

Emellett fontos figyelmet fordítanunk nem csak lakóházunkra, de például a nyaralónkra is: érdemes mielőbb ellenőrizni a nyaralót és az esetleges károkat is, ha pedig károsodott az ingatlan, akkor haladéktalanul jelentsük be a kárt a biztosítóhoz.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 08:50
A hitel értéke az ingatlan árának arányában - vagyis a hitelfedezeti mutató (HFM) - látványosan megu...
MEDIA1  |  2026. szeptember 21. 19:36
Életének 63. évében meghalt Krecz Tibor, a (régi) Figyelő volt főszerkesztője, akinek a nevéhez fűző...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
Holdblog  |  2026. szeptember 21. 09:08
Török alapkezelők illikvid részvények manipulálásával értek el extra hozamot, befektetők tömegét bec...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?