Az Egyesült Államokban a legjobban fizetett munkák listáját továbbra is az orvosok uralják, míg a felsorolás legalján - természetesen - a gyorséttermi dolgozók állnak.
Az amerikai kormányzat most kiadott foglalkoztatási és bér-előrejelzése szerint egy átlagos sebész évi 206 770 dollárt keres évente, ami mai árakon számítva is körülbelül 43 millió forintnak felel meg. Második helyen az aneszteziológusok állnak - csaknem évi 10 000 dollárral lemaradva, de az első kilenc hely mindegyikén valamely orvosi szakma áll.
A legjobban és legrosszabbul fizetett állások listáján nem sok változott tavalyhoz képest. A legjobb 25-ben csak helycserék történtek, a legrosszabbak terén viszont kitört - és így a 26. leggyengébben fizetett állás lett - a mezőgazdasági szortírozó. A legtöbb munkahelyet az alulfizetett állások körében az élelmiszer- és vendéglátóipar hozza: előkészítők és feldolgozók épp olyan rosszul keresnek, mint a cappucino-főző kisiparosok, vagy a szendvicskészítés művészei.
Az átlagos fizetés 3,9 százalékkal 42 270 dollárra nőtt, ami nagyjából megegyezik az egy évvel korábban tapasztalt 3,8 százalékos növekedéssel. Akinek tehát nem veszett el az állása, annak még nőtt is a fizetése, valószínűleg a kirúgott dolgozók bérén spórolva. Elvégre a Bank of America élén továbbra is Ken Lewis áll, még akkor is, ha a pénzintézet bejelentette, hogy három év alatt 35 000 dolgozóját bocsátja el.
Az 51 állam közül messze Washington D.C.-ben a legjobbak a fizetések, ott az átlag 67 810 dollárt tesz ki. Massachusetts, New York és Connecticut 50 ezer dollár körüli átlagbéreket tud nyújtani, míg Puerto Ricoban mindössze 24 650 dollár jön össze egy év alatt.
A legjobban a postai alkalmazottak és a modellek jártak az ő átlagfizetéseik ugyanis 23,2, illetve 20,4 százalékkal nőtt. Érdekesség, hogy a postások csaknem kétszer annyit keresnek, mint egy modell, éves bérük 54 550 dollár, míg a modelleké mindössze 30 160. A vasúttal viszont csúnyán elbánt a válság, a jegykezelők fizetése például 14, a mozdonyvezetőké 15,4 százalékkal mérséklődött.
A legjobban fizetett állások
1. Sebészek
Átlagfizetés: 206 770
Éves változás: +8,0%
A dolgozók száma az USA-ban: 47 070
Legjobban fizető állam: Wisconsin
2. Aneszteziológus
Átlagfizetés: 197 570
Éves változás: +2,5%
A dolgozók száma az USA-ban: 34 230
Legjobban fizető állam: Kentucky
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
3. Fogtechnikus
Átlagfizetés: 194 930
Éves változás: +5,2%
A dolgozók száma az USA-ban: 5 500
Legjobban fizető állam: New Hampshire
4. Nőgyógyász
Átlagfizetés: 192 780
Éves változás: +5,0%
A dolgozók száma az USA-ban: 19 750
Legjobban fizető állam: Wisconsin
5. Szájsebész
Átlagfizetés: 190 420
Éves változás: +6,7%
A dolgozók száma az USA-ban: 4 760
Legjobban fizető állam: Michigan
A legrosszabbul fizetett állások
1. Gyorséttermi dolgozók
Átlagfizetés: 17 400
Éves változás: +4,2%
A dolgozók száma az USA-ban: 2 708 840
Legjobban fizető állam: District of Columbia
2. Önkiszolgáló szakácsok
Átlagfizetés: 17 620
Éves változás: +4,5%
A dolgozók száma az USA-ban: 559 610
Legjobban fizető állam: District of Columbia
3. Mosogatók
Átlagfizetés: 17 750
Éves változás: +4,0%
A dolgozók száma az USA-ban: 521 150
Legjobban fizető állam: Nevada
4. Éttermi kisegítők
Átlagfizetés: 18 140
Éves változás: +4,4%
A dolgozók száma az USA-ban: 416 410
Legjobban fizető állam: Hawaii
5. Hajmosók
Átlagfizetés: 18 300
Éves változás: +4,6%
A dolgozók száma az USA-ban: 15 570
Legjobban fizető állam: District of Columbia
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






