21 °C Budapest

Levél az APEH-től: ennek sosem lesz vége?

Pénzcentrum
2008. augusztus 11. 05:55

Adózni ugye senki sem szeret, főleg nem a jelenlegi magas adószintek mellett. De mivel az adóbevallás időszaka már lezajlott, és nem is kaptunk értesítést, hogy valami gond van vele, érthető ha görcsbe rándul a gyomrunk egy APEH levél láttán. Manapság, mikor szinte mindenki feljelent mindenkit vagyonosodási vizsgálatra, akkor is rossz érzés tölthet el, ha tudjuk nincs vaj a fülünk mögött. Az első gondolatot nyugodtan elhessegethetjük, nem ellenőrzésre hívnak be. Jobb esetben túlfizetésünk van, rosszabb esetben viszont tartozunk...

Az adófolyószámla küldését rendelet írja elő. Ez gyakorlatilag az adózók évenkénti tájékoztatása az 1000 forintot meghaladó tartozásról vagy túlfizetésről, ami a már bevallással lezárt évet (2008-ban a 2007-es évet), illetve az adott évben a kiküldésig nyilvántartott adatokról. Az értesítés idén már a postai mellett elektronikus úton is megvalósulhat a folyószámla kivonat és a késedelmi pótlékértesítő kiküldésével.


2008-tól lépett életbe az a szabály, hogy aki elektronikus bevalló (legalább egy bevallást elektronikusan teljesített), annak már nem postán küldik ki az értesítést. Belegondolva ez jókora papírtömeget jelentene, mivel 2008-ban az értesítendők száma 2050 ezer, miközben 2006-ban még csak 1605 ezer volt.


Balázs Eszter Ágnes, az APEH adóügyi főosztályvezetőjének elmondása szerint ha mindezt papír alapon küldenék ki, akkor egymás mögé rakva 2600 kilométer hosszú lenne, egymásra téve pedig Galyatető magasságában lenne a legfelső adófolyószámla kivonat.

Eddig a magánszemélyek értesítése augusztus 31.-ig történt, ráadásul az összeghatár sem egyezett, 100 forint eltérésnél már küldte a levelet az adóhatóság. 2008-tól azonban összevonták a magánszemélyeket, egyéni vállalkozókat és a gazdálkodókat, így mindenki 1000 forint eltérésről október 31.-ig kapja meg a folyószámla kivonatot és a késedelmi pótlék értesítőt, amennyiben szó van erről.

Balázs Eszter Ágnes, az adóügyi főosztály vezetője azt is hangsúlyozta, hogy azoknak sem kell megijedni, akik augusztusban teljesítették először elektronikusan a bevallási kötelezettségüket, és nem kapnak értesítést elektronikusan, ugyanis a határidő, ameddig vizsgálták, hogy kinek megy postán, kinek elektronikusan az értesítés, július 16.-a. Így akik augusztusban használták először a technika vívmányait, azok csak 2009-ben kaphatják elektronikusan az adófolyószámlát, amit idén még postán küldenek.

Új szabály viszont az is, hogy ha valaki elektronikusan teljesítette akár 1 bevallási kötelezettségét is, az már elektronikus bevallónak minősül, így nem levélben, hanem elektronikusan kapja meg az értesítőt is. Azok a magánszemélyek, akik rendelkeznek ügyfélkapu regisztrációval, folyamatosan tudják ellenőrizni adófolyószámlájukat.


Az értesítések közül nem mindet tartozás miatt kell kiküldeni, egy jó részük túlfizetés miatt készült. Összességében azonban még így is elmondható, hogy magas a tartozások aránya, mivel az összes értesítő 54,8 százalékában késedelmi pótlékkal is érintett az ügy. Gazdálkodó szervezetekre lebontva ez 52,36 százalék, a magánszemélyek és egyéni vállalkozók esetén viszont 55,5 százalék.


A késedelmi pótlékot csak azoknak a gazdálkodó szervezeteknek kell megfizetnie, amelyekre az APEH 1000 forint feletti pótlékot szabott ki. Magánszemélyeknél a 100 forint alatti késedelmi pótlékot nem kell megfizetni.

Milliárdokról van szó...

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

Egyre több család igényli a babaváró hitelt. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2021 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt. (x)

Az adóhatóság munkatársai azt is elmondták, hogy a kiküldött értesítők összesen 43 milliárd forint nettó késedelmi pótlékot tartalmaznak a gazdálkodó szervezetek esetén, 21 milliárd forintot a magánszemélyek és egyéni vállalkozók esetén. A magánnyugdíjpénztári késedelmi pótlék összege ezzel szemben a gazdálkodóknál 508 millió forint, miközben a magánszemélyeknél és egyéni vállalkozóknál összesen 97 millió forint.

Meg kell a fentiek mellett azt is említeni, hogy nem kap értesítést az a gazdálkodó szervezet, aki ellen megindult a felszámolási eljárás 2008. július 16.-ig. Nem kap akkor sem a cég, ha július 16.-ig megszűnt jogutód nélkül, de az adóhatóság munkatársai igyekeznek azt is kiszűrni, hogyha valaki elhunyt, annak ne küldjenek adófolyószámla kivonatot.

Többfajta késedelmi pótlék

Eddig az adózók csak egy fajta, nettó típusú késedelmi pótlékkal találkozhattak. Ez azt jelentette, hogy ha az egyik számlán túlfizetése volt, miközben a másikon hiány, akkor az összevonás után ha maradt tartozás, akkor arra vetették ki a késedelmi pótlékot. 2007-től viszont főleg a munkáltatóknak akár 41 darab késedelmi pótlék megállapításuk is lehet, mivel a dolgozók különböző nyugdíjpénztárak tagjai. Balázs Eszter Ágnes elmondása szerint a legtöbb eddig 19 volt.

A 41 darab pótlék megállapítást a nettó pótlék, plusz a 20 magánnyugdíjpénztár 2-2 adóneme utáni pótlékszámítás alkothatja.

Összességében nem kell megijedni, ha e-mailben vagy postán azt tapasztaljuk, hogy az APEH valamit küldött, mivel az adófolyószámla kiküldése még nem feltétlenül jelenti azt, hogy tartozásunk van és késedelmi pótlékot kell fizetni. Sokszor fordul elő, hogy többet fizettünk be, mint azt az adókötelezettségünk előírta volna, ebben az esetben pedig nincs miért aggódni...

HR BLOGGER
legacykft  |  2021.05.14 18:55
Az utóbbi években nagyon keresetté és trendivé vált Agile Coach-nak lenni. Az álláshirdetések tele v...
hrbonbon  |  2021.05.14 18:06
Article written by Zineb Krafess, Researcher AIMS International  Morocco In 2020, recruitment has...
perfekt  |  2021.05.13 10:30
A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló, többször módosítot...
vezetoi-coaching  |  2021.05.12 15:36
Duolingo „használati utasítás” (blogokból szedtem össze, de alapvetően a saját gyakorlati tapasztala...
hrdoktor  |  2021.05.10 06:35
A munkahelyi egészségvédelem részeként az elhízás megelőzésével is foglalkoznunk kell. [...] Bőve...
NAPTÁR
Tovább
2021. május 15. szombat
Zsófia, Szonja
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?