30 milliós szja csalást leplezett le az APEH és a VP. Egy bűnözői csoport valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtott be, és mintegy 30 milliós adóelőleget igényelt vissza jogosulatlanul - írja a Napi Gazdaság.
Összesen 243 fiktív adóbevallást küldtek be az adóhatóság különböző regionális igazgatóságaihoz, ahol levelezési címként ugyanazt a budapesti postafiókot adták meg. Azok, akiknek a nevében visszaigényelték az adót, mind egy román gazdasági társasággal álltak munkaviszonyban vagy egyéb kapcsolatban.
Az alkalmanként és személyenként visszaigényelt adóelőleg nagyjából 100 ezer forint körül mozgott, a csalók arra is figyeltek, hogy ne keltsen feltűnést a visszakért adó összege. A pénzt pedig többségében hajléktalanok nevében nyitott számlára kérték.
Segített a nyomozásban, hogy sokszor a csoport vezetője vette fel automatából a pénzeket, így több kép is rendelkezésére állt a hatóságoknak. A budapesti férfit azóta letartóztatták. Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivőjének elmondása szerint az úriember vagyonosodási vizsgálatra is számíthat...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








