Sorban állnak a magyarok a lapostévéért: pedig ha ezt tudnák...

Pénzcentrum
2014. április 28. 11:02

Valószínűleg sokakkal előfordult már, hogy felesleges költekezésre csábították az ingyenesnek hirdetett áruhitelek. Ugyanakkor egy 0 százalékos kölcsönnel akár több ezer forintot is nyerhetünk, ha a kölcsön teljes összegét inkább a bankban kamatoztatjuk, a havi törlesztőket pedig egy másik hitelből fizetjük. A Pénzcentrum.hu mutatja, hogy tudsz pénzt keresni a hiteleiddel.

Bárkivel előfordulhat, hogy hirtelen elromlik a mosógépe vagy a hűtője, és egy nagyobb összeget kell gyorsan kifizetnie. Sokan gondolnak ilyenkor rögtön az áruvásárlási hitelre, melynek valóban számos előnye van, ugyanakkor érdemes végiggondolni, hogy valóban szükségünk van-e egy kölcsönre. Hiszen miért ne fizethetném vissza részletekben, ha nem kerül ez plusz pénzbe nekem? Inkább törlesztem egy évig, minthogy most hozzányúljak a megtakarításaimhoz. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatoknak (valamint a kedves és rámenős tanácsadóknak) sokszor nehéz állni. Nézzük tehát, hogy mikor és kinek éri meg hitelre megvenni egy terméket, és ki az, akinek érdemesebb lenne kihagyni ezt a "nagyszerű" lehetőséget.

Mi ez, és mire lehet felvenni?

Az áruhitelek a legszélesebb körben hozzáférhető fogyasztási hiteltermékek, és ma már a legtöbb üzletben, szakáruházban elérhetőek. Az igényelhető összeg jellemzően 20 ezertől egy-kétmillió forintig terjedhet, a futamidő pedig 4-6 hónaptól több évig is tarthat. Az átlagosan felvett kölcsön ugyanakkor 100-120 ezer forint, a tipikus futamidő pedig egy év körül mozog a Pénzcentrum.hu által megkérdezett áruházak és pénzintézetek elmondása alapján.

Legtöbbször műszaki és elektronikai termékekre szoktak a vásárlók áruvásárlási hitelt felvenni. Az Auchannál is jellemzően nagyháztartási gépekre, szórakoztató elektronikai és informatikai cikkekre igényelnek kölcsönt a vásárlók. A Tescónál szintén műszaki termékek, elsősorban fehér (pl.: mosógép, hűtő) és barna termékek (jellemzően televízió) vásárlásakor élnek hitellel, de sok laptopot, sőt telefont is vesznek részletre - tudtuk meg az áruházláncoktól.

Az áruhitel-piac egyik legnagyobb szereplőjének számító Cetelemhez is a legtöbb igénylés az elektronikai boltokból érkezik. Leggyakrabban számítástechnikai eszközök, szórakoztatóelektronikai eszközök, háztartási gépek, szerszámok és kerti eszközök vásárlására használják ezen üzleteket. A legnépszerűbb a lapos tévé, a mobiltelefon és a tablet, ugyanakkor a fitneszgépeket, szobakerékpárokat is mind többen keresik.

Mennyire van ingyen az ingyenhitel?

A 0 százalékos kamat vonzó lehet, ugyanakkor az apró betűs részből sokszor kiderül, hogy az ingyenesnek gondolt hitel valójában nem lesz teljesen költségmentes. Ilyenkor hiába 0 százalék a hitel kamata, kérhetnek hitelbírálati díjat, kezelési költséget is többek között, vagy felszámíthatnak díjat azért, ha nem a szerződésben kikötött módon (például csoportos beszedési megbízással) fizetjük a törlesztőrészleteket. Ezekkel együtt a THM (teljes hiteldíj mutató) akár a 30-40 százalékot is elérheti.

A Tesco és az Auchan kártyáinak titkai: ezt biztosan nem tudtad - KATTINTS!

Azonban a 0 százalékos THM már valóban díjmentes hitelt jelenthet akkor, ha minden hónapban pontosan törlesztünk, és a szükséges feltételeket betartjuk. Ahhoz, hogy semmilyen plusz költségünk ne legyen, a szerződés aláírásakor arra is nagyon figyeljünk, hogy ne igényeljünk feleslegesen a szerződéssel együtt semmilyen hitelfedezeti védelem elnevezés mögé bújtatott biztosítást (kivéve persze, ha mi magunk szeretnénk élni vele) vagy áruvásárlási kártyát (amely a valóságban hitelkártya).

Biztos, hogy hitelből a legolcsóbb?
Ha egy terméket áruhitelből (ráadásul 0 százalékos THM-re) szeretnénk megvenni, érdemes lehet körülnézni más boltokban, vagy esetleg internetes aukciós- és apróhirdetési oldalakon is. Hiába hirdetik ugyanis 0 százalék THM-mel az árut, meglehet, hogy az ingyenhitel árát beépítették a termékbe, így az 10-20 ezer forinttal többe kerül, mint a másik üzletben. A megkímélt, jó állapotban lévő használt eszközökről nem is beszélve. Ha mindenképpen ragaszkodunk az új termékhez, még érdemes lehet körülnézni a legnagyobb külföldi online piactéren is, ahol szinte mindenhez sokkal olcsóbban juthatunk, mint a hazai boltokban/honlapokon. Hogy mennyivel kevesebbe kerül beszerezni külföldről szinte bármit, arról ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben.

Mikor éri meg?

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ingyenhitelekre is igaz, hogy csak akkor akkor tanácsos élnünk a lehetőséggel, ha a termék vételára egyébként rendelkezésre áll (megtakarítás, lekötött betét formájában például). Ha különben nem marad hónap végén egy fillér sem a zsebünkben, akkor félő, hogy csak tovább rontanánk az anyagi helyzetünket egy olyan termékre felvett hitellel, melyre igazából nem is volt szükségünk. Jobban járunk-e, ha a rendelkezésre álló összeget inkább lekötjük, miközben a havi kisebb részleteket nem a lekötött összegből, hanem a fizetésünkből gazdálkodnánk ki?

Ha az átlagos 120 ezer forintos kölcsönt és az egy éves futamidőt nézzük, akkor ez az összeg egy átlagos, 2 százalékos kamatozású lekötéssel az év végén 1872 forintot jelentene pluszban (már a kamatadót és egészségügyi hozzájárulást is levonva). Emellett, ha olyan hitelkártyáról fizetnénk csoportos beszedési megbízással a havi törlesztőket, melyek után jár az egy százalékos visszatérítés, akkor 12 hónap után így még plusz 1200 forintot kaphatnánk. Összesen tehát 3072 forintot tudnánk keresni a futamidő alatt azzal, hogy ingyenhitelt vettünk fel. Ehhez azonban komoly pénzügyi tudatosságra van szükségünk, a határidőkből sosem szabad kicsúszni, valamint úgy kell felvennünk a hitelt, hogy a forrás egyébként is rendelkezésünkre állna.

Nyáron jön a foci vb, mindenki tv-t fog venni?

A szezonalitás az esetek túlnyomó többségében nagy szerepet játszik az áruhitel-igénylések esetében. Az Auchannál a leginkább húsvétkor, a nagyobb sportesemények idején, karácsonykor, illetve kiemelt időszakok alatt ugrik meg a hitelt igénylők száma. A Cetelemnél pedig a karácsonyt megelőző időszak évről évre ismétlődő áruhitel-igénylési csúcsot hoz. Már novemberben jelentős a növekedés, decemberben pedig egy átlagos hónaphoz képest duplájára emelkedik az igénylések száma (ezt az alábbi ábrán is láthatjuk).

A nagy sportesemények, például a labdarúgó-világbajnokság vagy az olimpia mindig felélénkítik az új televíziók iránti keresletet, ez pedig nagymértékű áruhitel-forgalom növekedést is generál - mondta el a Cetelem a Pénzcentrum.hu kérdésére. Számíthatunk tehát rá, hogy az áruházak nemcsak a tv-ket fogják leakciózni, de akár kedvezményes hiteleket is kínálnak majd mellé.

Habár a megkérdezett bankok - az OTP és a Budapest Bank - úgy tapasztalták, hogy stagnált, illetve kis mértékben csökkent az áruhitelt igénylők száma az elmúlt években, a nagyobb áruházláncok és a Cetelem ennek az ellenkezőjéről számolt be lapunknak. A Cetelmnél például 2010-hez képest tavaly 20 százalékos emelkedést tapasztaltak a hiteligénylők számában. Egyre többen élnek az online igényelhető hitellel is: idén több mint másfélszeresére nőtt az online áruhitelek aránya a múlt évhez viszonyítva. Csak elektronikusan 2 milliárd forint értékben érkezett igénylés hozzájuk.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 28. 13:58
Az arany évezredek óta tartja magát, mint a pénzügyek egyik királya és az elmúlt évtizedekben egyért...
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?