Új használtbútor-piacteret indított az IKEA az Egyesült Királyságban, ahol a vásárlók közvetlenül egymásnak adhatják el a már nem használt bútoraikat.
Húsmentes és csirkéből készült "húsgolyóval" bővíti a jövőben ikonikus húsételkínálatát az IKEA - értesült a Pénzcentrum.hu. Te szereted a lakberendezési áruház hagyományos falatkáját? Szavazz a cikk végén!
Az IKEA éttermeiben ezentúl kapható lesz az egyik legnagyobb kedvenc, a svéd húsgolyó (KÖTBULLAR) húsmentes és csirkés változata is - jelentette be néhány nappal ezelőtt a svéd lakberendezési áruház.

Noha évente több mint 150 millió darabot adnak el a legendás húsételből, annak előállítása még a lakberendezési multi szerint sem túl környezetbarát, ezért is döntöttek a vega és csirkés termék bevezetése mellett. Bár az eredeti húsgombócot egyelőre nem vonják ki a forgalomból, azonban bíznak benne, a húsmentes változattal csökkenthetik majd a cég ökológiai lábnyomát.
Mikor jön a vega húsgolyó Magyarországon?
"Egy kis Svédországra vágysz? Kóstold meg a húsgolyót! A húsgolyó nálunk hagyomány" - hirdeti honlapján a magyar IKEA. A Pénzcentrum.hu megkeresésére Az IKEA Magyarország elmondta: "Az IKEA KÖTBULLAR húsgolyó összetétele változatlan marad. Az IKEA 2015-től ugyanakkor további, a gyártás során alacsonyabb széndioxid kibocsátással járó húsgolyó alternatívák bevezetésével tervezi szélesíteni a kínálatát - a következő évtől csirkehús- és vegetáriánus variánsokat is elérhetővé kíván tenni a vásárlók számára."
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Ízletes fogásaink minden összetevője minőségi alapanyagokból, megbízható forrásból származik" - írják a honlapon az ikonikus termékről. Ennek azonban némileg ellent mond az alig egy évvel ezelőtt kirobbant lóhúsbotrány, amelyből Magyarország sem maradhatott ki. Mint ismert Csehországban lóhúst mutattak ki az egy kilogrammos kiszerelésű, Svédországban gyártott fagyasztott húsgolyókban. Bár Magyarországon mindkét elvégzett teszt negatív lett, a legtöbb európai országhoz hasonlóan a hazai egység is azonnali hatállyal levette a boltok polcairól a problémás terméket.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







