7 °C Budapest

Indul az év végi sorban állás: ennyit kell tenni az állami ajándékmilliókért

2020. december 4. 14:02

Hiába tért vissza a járvány ősszel a második hullámmal, úgy tűnik töretlen a magyarok házasodási kedve: idén szeptemberben 2,9 százalékkal, októberben pedig 16,6 százalékkal többen mondták ki a boldogító igent, mint egy évvel korábban, és az augusztusban tartott esküvők száma is alig maradt el a tavalyi rekordévtől. Szeptemberben a babaváró kölcsön összegei is visszatértek a járványt megelőző szintre, és októberben is csak minimális volt a visszaesés. A Pénzcentrum megvizsgálta, milyen támogatásokat és milyen kombinációban vehetnek fel a (friss) házasok a babaváró hitellel együtt és azon túl is. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikái és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a járvány ellenére is sokan beadták a derekukat, majd a hiteligénylésüket: a szeptemberben kötött házasságok száma 2,9 százalékkal, az októberieké pedig már 16,6 százalékkal meghaladta a tavalyi esküvők számát. Emellett pedig rengeteg babaváró hitelt fizettek ki a bankok a családoknak: egészen pontosan 52,52 milliárdot októberben és 53,25 milliárd forintot szeptemberben. Ezek az összegek már közelítenek a január-februári, tehát a járvány előtti adatokhoz. 

Az nem meglepő, hogy a tavaly szeptemberben kifizetett babaváró hitelek együttes összegéhez mérten (99,63 mrd forint) nagymértékű, 46,6 százalékos visszaesés történt, októberben már kisebb az éves csökkenés, ugyanis a bázis - a 2019-es évi adat - is kisebb: 29,7 százalékkal folyósítottak több kölcsönt. Valójában ez igen jó eredmény, hiszen nehéz lenne versenyezni a babaváró hitel első és második negyedéves eredményeivel akkor is, ha nem lenne pandémia.

Ugyanis feltételezhetően a tavaly júliusban bevezetett konstrukcióra a valaha volt legnagyobb érdeklődés 2019. harmadik negyedévében volt és ezt a jövőben aligha tudja megugrani majd a havi folyósítások összege. Valószínű, hogy a bevezetést követő három hónapos "hajrát" ezért idén akkor sem szárnyalta volna túl egyik hónap sem, ha nincs a járvány, de a pandémia azért biztosan nagyban befolyásolta, hogy 2020-ban hány hiteligénylés futott be végül.

Idén ősszel mindhárom lakossági hiteltípus iránt nagyban nőtt a kereslet a korábbi hónapokhoz képest, szeptemberben a hitelfelvételek összegei meghaladták a 2019. december -- 2020. januári szintet (bár ez az időszak pont mindig uborkaszezon hitelezést tekintve, de már ez is eredmény). Októberben volt némi csökkenés: a személyi hitel 13 százalékkal, a lakáskölcsönök kifolyósított összegei 11,7 százalékkal, a babaváró hitel 1,4 százalékkal csökkent - de összességében még mindig jobbak a hitelmutatók, mint augusztusban.

Azt persze nem árt figyelembe venni, hogy a személyi kölcsönök átfutása mindig gyorsabb, míg a lakáskölcsön és babaváró kihelyezések realizálódásához kell 1,5-3 hónap. Így valójában az augusztus-szeptember folyamán indított hiteligénylesek hatását mutatják az októberi adatok. A házasságkötések száma szintés ebben az időszakban volt a legmagasabb:

{{EMBED:infogram_778b478c-5fdd-40aa-9d4f-425a8e06fa7a}}

Látható, hogy az idei évi házassághullám nem volt akkora, mint 2019-ben, de az elmúlt három hónapban meghaladta az esküvők száma a tavalyi értékeket. Azt sem kell elfelejteni, hogy 2019 egyébként is rekordév volt - amelyben lehet szerepe a családtámogatásoknak is. Ha viszont a márciusi emelkedés íve nem szakad meg a járvány miatt áprilisban - ki tudja? - 2020 akár újabb rekordév is lehetett volna. A koronavírusnak "hála" viszont most már csak találgatni lehet, mekkora lesz a zuhanás év végén. 

Főként, hogy a járványhelyzet súlyosbodása, illetve az esküvők korlátozása miatt sok házasságkötés most már jövő évre fog csúszni. November 11-én lépett életben a rendelkezés, miszerint a házasságkötésnél kizárólag a) a szertartás vezetője, illetve az anyakönyvezető, b) a házasulók,c) a házasulók tanúi, d) a házasulók szülei, nagyszülei, e) a házasulók testvérei és f) a házasulók gyermekei lehetnek jelen. Egyelőre december 11-ig vannak hatályban ezek az intézkedések, de inkább szigorítára, mint lazításra lehet számítani a jövő hét elején.

Így könnyen lehet, hogy a november-december házasságkötéseket tekintve nagy visszaesést hoz. Bár a személyi hitelek esetében sem érdemes fellendülést várni az év végi hajrától az utolsó negyedévre, az még kérdés, a babaváró hitelezésben lesz-e további növekedés, vagy esetleg csökkenés várható. A december-január hónapok egyébként sem erős időszak általában, bármilyen hitel felvételéről legyen is szó. 

Akár 30+15 milliót is kaphatnak már a családok

Évről évre bővül a családtámogatások sora, és idén sem értek véget a bejelentések a járvány ellenére sem. Azok a párok, akik okosan használják ki ezeket a lehetőségeket - kombinálják a támogatásokat - rengeteg pénzhez juthatnak így, és nem feltétlenül csak otthonteremtéshez. Egy átlagnál magasabb értékű, 50 milliós lakásra és három gyermeket vállaló házaspár számára

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • az új építésű ingatlanra 10 millió forint vissza nem térítendő CSOK vehető fel (ez igaz egyébként falusi CSOK esetén a kistelepülési használt ingatlanokra is) - ez 2016 eleje (falusi CSOK esetében 2019 közepe) óta így van,
  • bármely felvett jelzáloghitelből (akár a "CSOK-hitelből, lásd alább) 5 millió forintot enged el a kormány a harmadik gyermek után (1 milliót a második + 4 milliót a harmadik gyermek estén) - ezek az összegek 2019. július 1-je óta elérhetők,
  • új 7 személyes autó vásárlásához 2,5 millió forintállami támogatást lehet igénybe venni (a vételár 50%-áig) három gyermek után szintén 2019. július 1-je óta,
  • a legújabb elemként egy nettó 50 milliós lakás esetében ehhez 2,5 millió forintnyi áfa-visszaigénylés jön hozzá 2021. január 1-jétől,
  • a fiatal házaspárok 10 millió forintkamatmentes babaváró hitel felvételére jogosultak 2019 július 1-je óta, és a fennálló tartozás egészét elengedi a kormány a harmadik újonnan születendő gyermek után (mivel időközben a szülések után 3 évre felfüggesztik a törlesztést, a legjobb esetben akár 10 millió forintot is elengedhetnek),

mindezt a vissza nem térítendő támogatást ki lehet egészíteni 3 gyermek vállalása esetén egy 15 millió forintos "CSOK-hitellel" (tavaly július 1-je óta egyébként használt ingatlan vásárlására is), amelynek a maximális kamata 3%. Mindez tehát 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 15 millió forint kedvezményes hitelt jelent abban az esetben, ha sorozatban (legfeljebb 3 év "szünetekkel") érkezik három új gyermek.

Fontos kiemelni, hogy a különféle támogatások kombinációinak bemutatásának célja semmiképp sem az, hogy túlzott kockázatvállalásra ösztönözzük olvasónkat! Ha bizonytalanság övezi a három gyermek vállalását, akkor a fenti támogatási formák közül csak egyikkel-másikkal érdemes élni, élethelyzettől, anyagi lehetőségektől és család(alapítás)i céloktól függően. Több lehetőség akkor is igénybe vehető utólag és menet közben, ha a harmadik gyermek a másik kettő után nem tervezett módon érkezik.

Tudtad, hogy van lehetőség gyorsított online babaváró hitel igénylésre? Itt olvashatsz róla, hogyan működik!

Nem mindenki szeretne három gyermeket vállalni

Azok számára, akik egy vagy két gyermeket szeretnének vállalni, szintén rengeteg lehetőség adódik. A két gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 2,6 milliós CSOK-ot(normál vagy falusi).

Felvehetik a szintén akár 10 milliós kamatmentes babaváró hitelt, amely részben, legfeljebb 3 millió forint értékben támogatássá alakulhat, amennyiben a két gyermek szorosan egymás után érkezik (ugyanis minden gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik a törlesztést, két új gyermek után az aktuális tartozás 30%-át elengedve), a maradék legalább 7 millió hitel marad.

A meglévő, időközben felvett lakáshitelből (ez lehet pl. a hamarosan említendő "CSOK-hitel" is) a második gyermek érkezésekor 1 millió forint elengedést lehet igényelni, és új elemként igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is.

Mindehhez már az elején felvehető maximum 10 millió forintos kamattámogatott, legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel ("CSOK-hitel") is,
Összesen tehát 9,1+17 millió forintot kaphatnak a két gyermeket vállalók, amennyiben a babaváró hitel 30%-ban alakul át támogatássá. És ebben még nincs benne a nő aktuális diákhitel-tartozása felének elengedése, amely a második gyermek születésével igényelhető.

Az egy gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve a kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 600 ezer forintos CSOK-ot(normál vagy falusi). Felvehetik a szintén akár 10 milliós kamatmentes babaváró hitelt, amely az új gyermek 5 éven belüli érkezése esetén a futamidő végig kamatmentes marad, és új elemként igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is.

Összesen tehát 3,1+10 millió forintot kaphatnak az egy gyermeket vállalók.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm