23 °C Budapest

Hitelezőnek állt Dopeman: ennyiért ad kölcsönt a rapper

2016. december 21. 16:03

Egy ideje az üzleti életben bontogatja szárnyait Pityinger László, azaz Dopeman. A póthajkereskedés, illetve az ingatlanbiznisz után a hitelpiacon is kipróbálná magát a zenei pályának hamarosan búcsút intő rapper.

Nemrég, közösségi oldalán közölte Dopeman a szomorú hírt: jövőre még kiad egy lemezt, de aztán VISSZAVONUL! A Borsnak azt is elárulta, miért döntött így:

A fiatalok műfaja ez, nekik kell nyomni. Most álljak be az internetes kattintásvadász előadói közé? Mert manapság erről szól a népszerűség: ki tud több kattintást vásárolni Pakisztánból. Ráadásul mindenhonnan ki vagyok tiltva, öncenzúrát gyakorolnak velem szemben a tévék, rádiók és fesztiválok, amit nyilván magamnak köszönhetek, mert ebben olyasmivel próbálkozom, aminek a befogadására ennek az országnak a közönsége alkalmatlan.

Na, nem kell azért félteni a rappert; egy ideje ugyanis az üzleti életben is keresi a szerencséjét. A póthajkereskedés és az ingatlanbiznisz mellett nemrég hitelügyintézőként is tevékenykedik (vagy legalábbis adja hozzá a nevét).

A Pénzcentrum azt is megtudta, milyen feltételekkel kínál hiteleket az "Országház Fantomja". Legalábbis a "DopeHitel" Facebook oldal tanúsága szerint a konstrukció részletei a következők:

  • "Gyors jelzálog, személyi és céghitelek akár előzetes költségek nélkül!
  • Akár az ingatlan értékének 60-%áig felvehető , országosan igényelhető
  • BAR/KHR-lista esetén is van megoldás ha van ingatlan fedezet!
  • Átfutási idő: 2 hét
  • Szabad felhasználású hitel törlesztőrészlete milliónként 20 évre: 7100 Ft,-/hó THM: 6.2%, Kamat: 5.97%
  • Személyi hitel akár 1 nap alatt!! Feltétele: 1 éves munkaviszony, 75.000 Ft nettó jövedelem . Kizáró ok: aktív KHR/BAR lista.
  • Személyi hitel törlesztő részlete 1.000.000 Ft esetén 84 hó futamidővel: 20.430,- Ft / hó THM: 11-18,4%"

Mielőtt azonban rohannál a telefonért, előre szólunk: nem feltétlenül Dopeman lesz a vonal túlsó oldalán (legalábbis nekünk nem sikerült vele beszélnünk a részletekről). Ha pedig kölcsönre van szükséged,

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

előbb olvasd el a Magyar Nemzeti Bank, felelős hitelfelvételre vonatkozó ajánlását,

amelyről itt, a Pénzcentrumon is részletesen beszámoltunk.

Címlapkép: Pénzcentrum fotó (Facebook)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
MEDIA1  |  2026. július 23. 21:29
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jog...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 09:02