4 °C Budapest
Mosolygó fiatal nő mobiltelefont használ, miközben a barátja kanapén ülve fekszik otthon

Nem hiszed el: mindössze ekkora lakáshitelt kaphat egy átlagosan kereső magyar

2025. december 19. 12:44

Tovább emelkedtek a keresetek hazánkban, októberben 692 700 forint volt a bruttó átlagbér, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A nettó átlagbér pedig már 10 százalékkal emelkedett egy év alatt. Ez azok számára is jó hír, akik hitelt szeretnének felvenni, hiszen nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni a keresetükből.

A KSH adatai alapján 692 700 forint volt a bruttó átlagbér októberben, ami nettó 482 400 forintnak felel meg. Előbbi 8,7 százalékkal, míg utóbbi 10,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. (A nettó keresetek a családi adókedvezmény és a háromgyermekes édesanyák szja-mentessége miatt növekedett gyorsabb ütemben.)

Talán jobban tükrözi a medián érték az átlagnál azt, hogy egy átlagos magyar mennyit is keres. A mediánkereset ugyanis az, aminél a magyarok fele többet, míg másik fele kevesebbet keres. Vagyis a kiugró magas jövedelmek nem torzítják el az mutatót. Szerencsére a mediánbér is szépen emelkedett: a bruttó mediánbér 575 500 forint, aminek a nettója 401 100 forint. Ez 9,4, illetve 10,3 százalékos emelkedést mutat egy év alatt.

Otthon Startból a maximális 50 millió forint is kijöhet az átlagbérből

De mégis mekkora kölcsönt lehet felvenni ilyen jövedelmekkel? Ennek meghatározásához először azt kell tudni, hogy a jövedelem mekkora része fordítható hiteltörlesztésre. Alapvetően az MNB előírásai alapján az igazolt nettó 600 ezer forint alatti fizetéssel rendelkezők a jövedelmüknek legfeljebb a felét fordíthatják kiszámítható kamatozású – legalább 10 évig fix, vagy a futamidő végéig változatlan a kamat – lakáshitel törlesztésére. A nettó 600 ezer forintot elérő jövedelmeknél már a bevétel 60 százalékát is kiteheti egy kölcsön törlesztőrészlete.

Nagyon leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy a 482 400 forintos nettó átlagbérből legfeljebb 242 200 forint, míg a nettó 401 100 forintos mediánbérből 200 550 forint fordítható hitel törlesztésére.

A szabályhoz néhány fontos tudnivaló:

  • Az új hitel és a meglévő kölcsönök törlesztésének kell együttesen beleférnie ebbe a limitbe. Sőt a meglévő hitelkártyák, folyószámlahitelek is számítanak: a teljes keretösszeg 5 százaléka törlesztőrészletnek számít.
  • A bankok ettől a szabálytól szigorúbb irányba eltérhetnek.
  • Az MNB szabály jövőre módosul, 2026-tól már 800 ezer forintos nettó jövedelemnél változik a fizetés maximális terhelési szintje.

Na de mégis mennyi lakáshitelre elegendő az átlagos magyar jövedelem? Ez természetesen azon is múlik, hogy milyen hitelről beszélünk.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mennyi lakáshitel felvételére elegendő az októberi átlagos jövedelem? Forrás: Bankmonitor.huMennyi lakáshitel felvételére elegendő az októberi átlagos jövedelem? Forrás: Bankmonitor.hu

Az Otthon Start ma a sláger, ez nem is csoda, hiszen a kamata a futamidő végéig legfeljebb 3% lehet. 25 éves futamidő esetén az átlagbérből 50,8 millió forint törlesztője is kijönne (persze a hitel maximális összege 50 millió forint, annál többet nem tud felvenni az adós), a mediánbér pedig 42,2 millió forint havi részletének megfizetését teszi lehetővé.

Egy sima piaci lakáshitelt nagyságrendileg 6,5 százalékos kamat mellett lehet felvenni. 25 éves futamidő esetén az átlagbérből 35,7 millió forint hitel, míg a mediánbérből 29,7 millió forint kölcsön törlesztése jönne ki.

Az alsóbb jövedelmi sávokban lévők nehéz helyzetben vannak A KSH publikálta az első 10 hónapra vonatkozóan a jövedelmi megoszlásokat is, legalábbis láthatjuk, hogy az egyes ötödökben milyen az átlagos fizetés.

  • Első ötöd: Az átlagos jövedelem bruttó 295 ezer forint, ez kedvezmények nélkül nettó 196 175 forint. Elviekben ekkora jövedelemmel felvehető 14,5 millió forint 25 éves futamidejű 6,5 százalékos kamatozású piaci hitel. De valójában ez a nettó jövedelem csak pár ezer forinttal haladja meg a minimálbért. Ekkora fizetéssel 10 millió forint közeli lakáshitel felvételére szinte semmi esély sincs. Sőt maga a hitelfelvétel is igen nehézkes.
  • Második ötöd: Az átlagos jövedelem bruttó 416 ezer forint, ez kedvezmények nélkül nettó 276 640 forint. Elviekben ekkora jövedelemmel felvehető 20,4 millió forint 25 éves futamidejű 6,5 százalékos kamatozású piaci hitel. Azért ebben a jövedelmi sávban már reális esély van a hiteligénylésre, de jó eséllyel a bankok nem engedik megterhelni a fizetés felét. Ettől függetlenül itt már reális lehet a 10 millió forint feletti hitelösszeg is.
  • Harmadi ötöd: Az átlagos jövedelem bruttó 560 ezer forint, ez kedvezmények nélkül nettó 372 400 forint. Elviekben ekkora jövedelemmel felvehető 27,5 millió forint 25 éves futamidejű 6,5 százalékos kamatozású piaci hitel. Itt még azért a bankok óvatosabb megközelítést alkalmaznak, de már lehet olyan pénzintézet, ami elmegy a jogszabályi határig is. Azért reálisabb a 15-20 millió forint körüli kölcsönösszeg.
  • Negyedik ötöd: Az átlagos jövedelem bruttó 746 ezer forint, ez kedvezmények nélkül nettó 496 090 forint. Elviekben ekkora jövedelemmel felvehető 36,7 millió forint 25 éves futamidejű 6,5 százalékos kamatozású piaci hitel. Ez azért már társigénylő nélkül is egy egészen szép jövedelem, reális az esély a hitelfelvételre, akár a jogszabályi korlát mértékéig is.
  • Ötödik ötöd: Az átlagos jövedelem bruttó 1 432 000 forint, ez kedvezmények nélkül nettó 952 280 forint. Elviekben ekkora jövedelemmel felvehető 70,5 millió forint 25 éves futamidejű 6,5 százalékos kamatozású piaci hitel. Az a jövedelem egy főtől már egészen magas, itt már potenciálisan a bankok is versenyezhetnek az adósért egyedi kamattal, kedvezményekkel.

Ami jó hír, hogy mindegyik sávban a bruttó bér 8,3-10,2 százalék között nőtt éves összevetésben. A helyzet tehát javul. Ettől függetlenül sajnos az alsó két ötödben a hitelfelvétel nagyon nehézkes lehet. A legrosszabb ötödben a jövedelem önmagában is nagyon alacsony, a másodikban pedig az elérhető kölcsönösszeg sok esetben nem elégséges a kiszemelt lakás megvásárlására.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 22. 18:14
Kiderült, mikor debütál az RTL új realityje, a Budapest Luxe, amely a Netflixen futó Making It in Ma...
MNB Intézet  |  2025. december 22. 16:07
A mesterséges intelligencia körüli hype áldozata lett az akadémiai integritás: egy szenzációsnak tűn...
Bankmonitor  |  2025. december 22. 13:45
Megjelent a jogszabály a 2026-os nyugdíjemelésről és a tizennegyedik havi nyugdíjról. De mégis mekko...
Holdblog  |  2025. december 22. 09:47
Móricz Dániel, a HOLD befektetési igazgatója szerint az év sztorija az, hogy a dollár - amely klassz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 23. kedd
Viktória
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 22. 19:29