Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.

Egyre több magyar kerül a tönk szélére: hitel nélkül semmire sem mennek, érik a súlyos adósságspirál
Egy új kutatás azt mutatta ki, a legtöbb magyar kért már kölcsön pénzt valamilyen formában, egy váratlan kiadás fedezésére pedig nincs felkészülve.
Az Egyensúly Intézet új szegénységkutatása szerint minden harmadik magyar már kért kölcsön pénzt családtagoktól vagy barátoktól, és a szülők egyharmada az elmúlt két évben nem evett eleget, hogy gyermekeit etetni tudja – mondta el az InfoRádióban Marek Bertram, az intézet elemzője.
Ráadásul pont néhány napja írtuk meg, hogy a magyarok egyre gyakrabban folyamodnak más kiadások fedezéséhez banki kölcsönökhöz is.
A szakértő szerint a magyarok csupán 20 százaléka nem küzd anyagi gondokkal, míg a lakosság egyharmada szegénységben él.
2023 novembere óta 50 ezer forinttal többre van szükség az átlagos megélhetéshez. A lakosság 45 százaléka szűkös megélhetést biztosító jövedelemmel rendelkezik, azaz havi nettó 250 ezer forint alatt keres, és további 31 százalék havi nettó 250 és 400 ezer forint között keres, tehát összességében elmondható, hogy a magyar társadalom háromnegyede az átlagos jövedelmi szint alatt van
– mondta Bertram.
Hozzátette, hogy egy váratlan kiadás, például egy elromlott mosógép cseréje, sok magyar számára megoldhatatlan problémát jelent.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A magyar társadalom harmada nem tudna megbirkózni egy ilyen váratlan kiadással, ez 2022 novembere óta a legmagasabb arány. A kutatás szerint egy ilyen helyzet még az aktív dolgozók jelentős részének is kellemetlenséget okozna. Tavaly novemberhez képest 7 százalékpontos növekedés tapasztalható azok körében, akik nem tudnak kifizetni egy váratlan kiadást, ez jelenleg egy érdemi probléma a magyar társadalomban
– hangsúlyozta a szakértő.
A legtöbben ezt a helyzetet általában azzal próbálják megoldani, hogy a közlekedés költségeiből faragnak le, egyharmaduk viszont kölcsönhöz folyamodik.
Az elmúlt hat hónapban vagy az azt megelőző időszakban odáig fajult a megélhetési válság, hogy a magyarok mintegy ötöde mondott le orvosi kezelésről, fűtésről vagy étkezésről. Ennek ellenére a magyarok 75 százaléka nem számít anyagi helyzetének romlására a közeljövőben, bár szinte mindenki aggódik a váratlan kiadások és a nyugdíjas évek miatt – zárta le Bertram.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


