A 65 év feletti érintettekre pedig a januártól 120 ezer forintra emelkedő nyugdíjminimum szabályát is kiterjesztik.
A vártnál is nagyobb az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt, az elmúlt három hónapban már több mint 14 ezren igényelték - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel.
A kormány családvédelmi akcióterve július 1-jével indult, ennek egyik eleme a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. A program lényege, hogy a három vagy több gyermeket nevelő családok 2,5 millió forintos segítséget igényelhetnek legalább hétüléses új autó vásárlásához, a gépkocsi árának maximum 50 százalékának erejéig.
Az államtitkár közölte: eredetileg úgy számoltak, hogy egy év alatt körülbelül tízezer család fogja igényelni a támogatást, de már az első három hónapban több mint 14 ezren igényelték, vagyis a vártnál jóval nagyobb az érdeklődés.
Elmondta, a családvédelmi akcióterv különböző elemeit már összesen mintegy 60 ezren vették igénybe, a az autóvásárlási támogatás mellett a babaváró támogatás a legnépszerűbb, a visszajelzések szerint ez a két lehetőség éri el a legtöbb családot.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






