30 °C Budapest

Vége a devizahitelesek kálváriájának: lezárult az elszámolás

2017. január 5. 15:35

Lezárta az MNB a banki elszámolásokhoz, forintosításhoz kötődő témavizsgálatát, a 322 pénzügyi intézménynél végzett ellenőrzések nem tártak fel rendszerszintű hibát. A hibázó piaci szereplők jellemzően még a vizsgálat ideje alatt kijavították a jegybank által feltárt hiányosságokat, a jegybank által előírt további kötelezéseket pedig jelenleg teljesítik.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mint azt másfél éve előzetesen bejelentette - kiemelten ellenőrizte a fogyasztóknak nyújtott devizaalapú-, deviza-, és forint hitelek elszámolás, illetve a forintosítás teljes folyamatát. Ennek során a hivatalból indított vizsgálatain túl az elszámolás előkészítésében, a módszertani szabályok kidolgozásában és a fogyasztók tájékoztatásában is részt vett. A jegybank az elszámolás gördülékeny lebonyolítását az intézmények részére kidolgozott iránymutatással, segédletekkel, konzultációkkal és a fogyasztók kiemelt tájékoztatásával támogatta.

2015 februárjától az elszámolásra köteles pénzügyi intézményeknél és az ügyfelek kérelme alapján elszámolni köteles követelésvásárlóknál végzett témavizsgálat során ellenőrizte többek között az intézmények elszámolási folyamatait, a fogyasztóknak küldött elszámolási értesítő leveleket, a vonatkozó jegybanki rendeleteknek és ajánlásnak való megfelelést, sőt az intézmények elszámolási panaszkezelését is.

A témavizsgálat célja a jogszabálysértések lehetőség szerinti megelőzése, s nem utólagos feltárása és szankcionálása volt. Ennek biztosítására a vizsgálatsorozat a teljes elszámolási folyamatot szorosan végigkísérte. Jelentősen segítették az MNB munkáját a fogyasztóktól érkezet jelzések, amelyek révén a jegybank azonosítani tudott bizonyos kockázatokat, illetve hiányosságokat. Ezek nyomán a fogyasztók is hozzájárultak az eredményes ellenőrzéshez.

A feladat mértékét jól jellemzi, hogy az elszámolás ellenőrzése során több mint 18 ezer dokumentumot és 16 ezer elektronikus adatszolgáltatást dolgozott fel a jegybank. A téma kapcsán több tucat állásfoglalást adtak ki és 600-nál is több, a pénzügyi intézményektől érkező, az elszámolás megfelelő végrehajtását segítő kérdést válaszoltak meg.

A témavizsgálat során fogyasztóvédelmi figyelmeztetéseket adotak ki a pénzügyi intézményeknek és a követelésvásárló pénzügyi vállalkozásoknak azok honlapjainak hiányos hivatkozásai, a tájékoztatási rendeletben foglaltak megsértése, panaszkezelési tájékoztatási hiányosságok miatt. A jegybank az ellenőrzés folyamán ideiglenes intézkedéseket bocsátott ki a tapasztalt jogsértő magatartás azonnali megszüntetésére, amelynek nyomán az érintett pénzügyi intézmények jellemzően azonnal kijavították a hibás gyakorlatukat. Ideiglenes intézkedésre jogorvoslati nyomtatványok és közzétételek hiánya, a panaszokkal kapcsolatos honlap-tájékoztatás elmaradása miatt került sor.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az elszámoláshoz kapcsolódó jogszabálysértések miatt összességében 155 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az MNB közzétett határozataiban (ebből 112,3 millió forint jutott a Banif Plus Bank Zrt.-nek az értesítő levelek kiküldési határidejének sorozatos megsértése miatt). Az egyéb pénzügyi intézmények esetében az elszámolási értesítő levelek késedelmes kiküldése, a fogyasztói követelés összegének rossz módszertannal való helytelen meghatározása, a forintosítási törvény szerinti szerződésmódosulás után helytelenül meghatározott új irányadó ügyleti kamatmérték, illetve a fogyasztónak visszatérítendő összeg - jogszabályban előírt - kamatkifizetésének elmaradása miatt szabott ki bírságot a jegybank.

Az intézkedések kapcsán érintett pénzügyi intézmények folyamatosan hajtják végre a jegybanki kötelezéseket. Ennek során - a fogyasztók tájékoztatása mellett - visszatérítik/visszatérítették a hibás kamatoztatás és kamatszámítás miatt keletkezett összegeket.

Címlapkép: MTI / Balázs Attila

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 8. 11:23
Továbbra sincs megállás a személyi kölcsönök piacán: nemcsak a kereslet maradt erős, a hitelek össze...
MEDIA1  |  2026. június 8. 09:53
A Magyar Közöny című podcastinterjúban arról beszélt Csalami Csaba, a TISZA Párt korábbi országgyűlé...
iO Charts  |  2026. június 7. 19:19
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Berkshire Hathaway részvény az elmúlt 60 évben a tőzsdei befekt...
Összkép  |  2026. június 6. 16:48
A magyar elemző, kutató világ 25 új adatokat, kutatási eredményeket bemutató elemzéseit szemlézve mu...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?