15 °C Budapest

Csak a forintosítás jöhet szóba a devizahitelesek megmentésénél

Pénzcentrum
2013. augusztus 1. 10:06

"Nincs forrás a költségvetésben a devizahitelesek megsegítésére. Akár a bankokkal, akár nélkülük, lesz mentőcsomag ősszel" - üzente tegnap Varga Mihály a bankoknak a TV2-n. A Magyar Nemzet úgy tudja, a kormánynál csakis a forintosítás jöhet szóba, a bankszövetségnek erre kell kidolgoznia egy javaslatot augusztus 23-áig.

"A magyar költségvetésnek nincs elég forrása a devizahitelesek megmentésére. Ha meg tudunk állapodni a Bankszövetséggel, akkor kompromisszumos javaslat születhet erről ősszel a parlamentben, de ha nem, akkor a kormány önálló javaslatot tesz majd" - mondta Varga Mihály a TV2-nek szerdán.

Varga elmondása szerint a "hibás termékeket" ki kell vezetni a piacról, utalt azonban arra, hogy a költségvetés hiánya nem mehet 3% fölé.

A Magyar Nemzet időközben úgy értesült, hogy a kormány a forintosítást tartja az egyetlen elfogadható megoldásnak, és ezt Varga Mihály a bankok értésére is adta. Az NGM tegnap közleményben számolt be arról, hogy megkezdődtek az egyeztetések a kormány és a bankok képviselői között a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelek kivezetésének lehetséges megoldásáról. Bár a közlemény 570 ezer deviza jelzáloghitelről szólt, a Magyar Nemzet is úgy tudja, nem minden devizahitelt vezetnének ki, csak ezek egy részére, a lakáshitelekre vonatkozna a lehetőség. Varga Mihály a Portfolio.hu-nak adott interjújából is ez derült ki.

Varga megerősítette

A jelzálog alapú devizahitelek valamilyen módon történő forintosításával segítheti a kormány a devizahiteleseket - erősítette meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszter úgy fogalmazott: a civil érdekképviselettel, valamint a Magyar Bankszövetséggel történt egyeztetések során körvonalazódott, hogy "valószínű olyan megoldást kell alkalmazni, amely valamilyen módon forintosítja ezeket a hiteleket".

Arra kell valamilyen megoldást találni, hogy az időközben jelentősen megváltozott árfolyamot és "a hektikusan változó kamatszintet megpróbáljuk valamilyen módon fixálni" - jelezte Varga Mihály, hozzátéve, hogy erre is vannak európai példák, például a kamatszint rögzítése egy plusz-mínusz sávban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az érintettekről elmondta: az elsőszámú kedvezményezettek azok lehetnek, akik lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelt vettek fel, de azok nem, akik szabad felhasználású jelzáloghitelt vettek fel. "Ezen hitelek kivezetése máshogyan történhet majd meg" - fűzte hozzá Varga Mihály. Vannak, akik befektetési céllal vásároltak lakást, rajtuk "nem tudunk segíteni" - mondta Varga Mihály.

Kifejtette: az egyeztetéseken arról még nem volt szó, hogy a bankok mekkora terhet tudnak elviselni, a tehermegosztás nem került szóba. Kiemelte: a tárgyalásokon neki - az állam mellett - nemcsak az érintett hiteleseket, hanem azokat az embereket is képviselnie kell, akik semmilyen hitelt vagy csak forinthitelt vettek fel. Arra a kérdésre, hogy miként lehet majd kiszűrni azokat, akik tudnák fizetni hitelüket, mégis az állami segítségre várnak, Varga Mihály leszögezte: "a hitelt mindenkinek fizetnie kell", csak azokon tudnak és akarnak segíteni, akik a rossz szerződések, a rossz termék miatt kerültek nehéz helyzetbe.

A miniszter jelezte: kapkodni nem kell, de megoldást kell találni, legkésőbb őszre el kell készülnie egy megoldási javaslatnak. Mivel a jövő évi költségvetésről szóló törvényt szeptember 30-áig kell benyújtani az Országgyűlésnek, addigra fel kell mérni azt, hogy egy ilyen segítő program mennyibe kerülhet az államnak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?