18 °C Budapest

Így lesz a 40 ezres kölcsönből 3,6 milliós tartozás

Pénzcentrum
2013. április 11. 15:03

Az uzsorások elképesztő módszereit mutatja egy makói eset, amit ma hozott nyilvánosságra a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Összesen 40 ezer forintot kért kölcsön egy makói család D. Páltól, aki 2008 óta 3,6 millió forinttal károsította meg őket.

A háromtagú makói család 2008-ban kért kölcsön először D. Páltól 30 ezer forintot, majd egy évvel később újabb tízezer forintot. A 35 éves makói gyanúsított kihasználta a család rászorult helyzetét, elvette bankkártyájukat azzal, hogy a kölcsön összegét és annak kamatait saját kezűleg emeli le. A sértettek a saját jövedelmükhöz ezután nem fértek hozzá, az uzsorástól havonta 2500-5000 forint közötti összeget kaptak vissza.

A család rendkívül nehéz helyzetbe került, alapvető létszükségleteikre sem jutott pénz, gyakorlatilag éheztek. A közüzemi szolgáltatásokért fizetni nem tudtak, így az áramot és a vizet is kikapcsolták náluk. D. Pál az évek során összesen 3,6 millió forinttal károsította meg a családot.

A feljelentést követően a Makói Rendőrkapitányság uzsorabűncselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt állította elő D. Pált 2013. április 10-én, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A makói nyomozók megtalálták a család bankkártyáit is, amit a rendőrök hamarosan vissza is adnak a sértetteknek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 13. 16:52
Sok szülőben megfordul a gondolat: ha már 18 éves kor körül el lehetne indítani a gyerek nyugdíjmegt...
Holdblog  |  2026. augusztus 13. 06:20
Miközben 2007-ben a régió lakosságának alig tizede vásárolt online, mára több mint kétharmaduk rende...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 13. 21:09
Agrárszektor  |  2026. augusztus 13. 20:33