Kik kapják a K&H dolgozók millióit?

2010. november 9. 15:32

A K&H Csoport számos engedménnyel segít azoknak az ügyfeleinek, akik a vörösiszap által sújtott térségben élnek. A Kolontáron, Devecseren és Somlóvásárhelyen lakó ügyfelek kérésére a Bank 6 hónapi törlesztési haladékot ad a lakossági hitelekre, ezután az ügyfelek további törlesztés könnyítési lehetőség közül is választhatnak. Ha az ügyelek bankkártyája megsemmisült az áradatban, a fiókokban ugyanolyan feltételekkel vehetnek fel pénzt a számlájukról, mintha bankkártyát használnának. A Bank nem számít fel díjat a kártyák letiltására és pótlására, vagy a bankszámla kivonatok újranyomtatására. A K&H Biztosító 150 000 forintos gyorssegélyben részesíti lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleit. A K&H Csoport munkatársai is felajánlásukkal segítették a bajba jutottakat, az így összegyűlt 3 826 000 forintot a K&H megduplázza.

Az egész ország összefogott, hogy enyhítsen a bajba jutottak gondjain, így a K&H is szeretne segíteni a maga eszközeivel, ezért úgy döntött, hogy széles körű kedvezményekkel támogatja azokat az ügyfeleket, akik K&H jelzáloghitellel, autó- vagy lakásbiztosítással rendelkeznek és károsultak a vörösiszap katasztrófában. A K&H a térségben élő ügyfeleinek hat hónapig felfüggesztheti hiteltörlesztéseik fizetését, amíg rendeződnek a körülményeik. Ezek után igényük szerint átstrukturálja kölcsöneiket, valamint fizetéskönnyítő megoldásokat keres.

Jelentős engedmény, hogy a biztosítási kifizetéseiket közvetlenül a lakás helyreállítására fordíthatják azok is, akik nem a K&H-nál kötöttek lakásbiztosítást, akkor, ha jelzáloghitel van az ingatlanon. Több károsultnak annyi ideje sem volt, hogy a személyes holmiját magához vegye, a bankkártyáját is elvitte az iszapömlés. Nekik ingyen tiltja le, és pótolja a bank a kártyájukat. Addig sem maradnak azonban készpénz nélkül az ügyfelek, hiszen a fiókokban ugyanolyan feltételekkel vehetnek fel pénzt a számlájukról, mintha bankkártyát használnának. Szintén fontos kedvezmény, hogy az áradásban teljesen megsemmisült gépjárművek biztosítási díjait teljesen elengedi a K&H Biztosító.

A K&H lakossági jelzáloghitellel rendelkező károsultak részére a K&H biztosítja a szerződésmásolatok, tartozás igazolások és bankszámla kimutatások ingyenes másolatát. Így a későbbiekben az ügyfelek akkor is tudják majd igazolni kifizetéseiket, ha az eredeti papírok elvesztek a katasztrófában. Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely térségében az esetlegesen elmaradt lakossági hiteltörlesztések behajtását is szünetelteti a bank.

A lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek számára a K&H Biztosító egyszeri 150 ezer forintos gyorssegélyt utal át. Bár az iszapár nem számít természeti katasztrófának, így nem tartozna a lakásbiztosítási szerződés keretébe, kárigény esetén a biztosító felméri a károkat és megbecsüli az ingóságok kárértékét, hogy segítse a károsultak kártérítési eljárásait.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A K&H Csoport munkatársai is saját ügyüknek tekintették a károsultak megsegítését és felajánlásukkal segítették a bajba jutottakat, az így összegyűlt 3 826 000 forintot a K&H megduplázza, és az így megemelt összeget juttatja el a Magyar Vöröskeresztnek.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2022. május 21. 09:59
2009-ben a pénzügyi világégéskor találták ki a jegybankok (először a mindig bátrabb Fed), hogy a kam...
MEDIA1  |  2022. május 20. 20:36
Az ország egyik leggazdagabb vállalkozójához köthető Rádió 1 hálózat egy hét alatt egyszerre 6 pénzü...
Kiszámoló  |  2022. május 20. 10:53
Van egy angol kifejezés, a hedonic treadmill, amit nagyon nehéz magyarra lefordítani. (Ha valakinek...
MNB Intézet  |  2022. május 20. 10:46
Környezeti kérdések az egyik legszélesebb látókörű magyar közgazdász gondolatainak tükrében. Miképp...
Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 21. szombat
Konstantin
20. hét
Május 21.
Szeged napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. május 21. 19:24