Az elmúlt napokban sorra érkeztek a bankoktól a frankhitelesek terheinek csökkentésére irányuló intézkedésekről szóló közlemények. Az egyik pénzintézetnél árfolyamkedvezményben részesülhetnek az adósok, máshol a hitel kiváltása esetén nem számítanak fel díjat. De ki az a frankhiteles, aki kettessel kezdődő frank árfolyamnál kiváltja a korábban átlagosan 160-as árfolyam mellett felvett hitelét? Utánajártunk. A bankok válaszaiból kiderült, hogy a frankhitelesek többsége nem őrült meg akár 30-40%-os árfolyamveszteséget realizálni, szinte kivétel nélkül minden bank adósait a kivárás jellemzi.
A Pénzcentrum.hu arra volt kíváncsi, hogy az év első hat hónapjában hány frankhiteles ügyfél döntött úgy, hogy forintra, vagy euróra váltja a meglévő hitelét, illetve hány euróhiteles döntött a forinthitelre váltás mellett?
A K&H Bank immár második hónapja egy olyan könnyítést kínál az ügyfeleinek, hogy amíg a svájci frank és forint keresztárfolyam tartósan nem csökken 175 forint alá, addig a svájci frank alapú jelzáloghitelek forintra váltását az MNB középárfolyamán biztosítják. A K&H Bank ezt a döntést annak érdekében hozta meg, hogy elkerüljék, hogy a közeljövőben is várhatóan magas munkanélküliség és az árfolyamhatás a meglévő devizahitelek esetében együttesen okozzon nehézséget a törlesztőknek. Vannak ügyfelek, akik már ez alapján kérték a hitelük átalakítását, mindazonáltal korábban elenyésző volt a forintra váltások száma.
Meghalt a frankhiteles! Adósságot örökölnek tőle, pedig volt életbiztosítása
A Budapest Banknál a Pénzcentrumnak elmondták: az ügyfelek nem váltották át a svájci frank alapú hiteleiket, és az első félévben a svájci frank alapú hitelek kiváltása euró- vagy forintalapú Adósságrendező hitellel sem volt jellemző.
30 ezer frankhitelest érint az augusztusi kamatcsökkentés
Harnos András, az Aegon Hitel Zrt. vezérigazgatója is megerősítette lapunknak, hogy náluk sem volt ilyen irányú igény az ügyfelek részéről.
Katasztrófa! Továbbra sem fél a magyar lakástulajdonos
Kozák Judit, az Allianz Bank vezérigazgatója szerint egyáltalán nem jellemző az átváltás, csupán néhány (egy-két) esetben történt, hogy deviza alapú hitellel rendelkező ügyfelük a kölcsön devizanemét forintra kívánta váltani.
Már az Allianznál sincs több euróhitel
Az OTP Bank is elenyésző számú hitelkiváltással szembesült az elmúlt időszakban, mind CHF mind EUR tekintetében.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Csatlakozott az OTP a TARGET2-höz
A megadott időintervallumban a Sopron Banknál csupán néhány deviza hitel átváltását kezdeményezték ügyfelek.
Új szlogennel üzent hadat a nagyoknak a feltörekvő bank
UniCredit és a Volksbank közlése szerint az elmúlt fél évben nem volt jellemző ügyféligény a devizaalapú hitelek forintra történő váltása.
Frankhitelek: könnyít az UniCredit is
Konkrét számokról egyedül a CIB Bank számolt be, ők az elmúlt hat hónapban mintegy 500 ingatlanfedezetes hitelnél végeztek el olyan típusú átstrukturálást, amely a devizanem átváltására vonatkozott.
Banki svájci frank hitelek (2004-2010) - az utolsó mohikán is megadta magát
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








