Ő rabolta ki a K&H Bank Krisztina körúti fiókját! Nem volt okos döntés

2010. július 23. 11:32

Tegnap reggel kirabolták a K&H Bank egyik I. kerületi bankfiókját, a police.hu ma közzétett néhány biztonsági kamerás felvételt az elkövetőről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.


A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2010. július 22-én 9 óra 30 perc körüli időben egy ismeretlen férfi sötétszürke baseball sapkában és sötét napszemüvegben bement Budapesten, az I. kerület, Krisztina körúton lévő pénzintézetbe.

Forrás: police.hu

A bankfiókban dolgozó alkalmazottakat és a biztonsági őrt feltehetően fegyverrel megfenyegette, majd a bevételt követelte. Az ismeretlen férfi az így megszerzett zsákmánnyal a helyszínről elmenekült.

Forrás: police.hu

A tanúk elmondása, valamint a biztonsági kamerák felvétele alapján a gyanúsított 35-40 év körüli, 170-175 cm magas, erős testalkatú, rövid hajú, borostás, telt arcú férfi. Ruházata: sötétszürke baseball sapkát, sötét keretű és sötét ovális lencséjű napszemüveget, sötétszürke zipzáras, derékig érő dzsekit, sötét nadrágot és sötét cipőt viselt.

Forrás: police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki az ismeretlen elkövetővel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5352 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán a 107, vagy, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20