Meghibásodott a MÁV ünnepi fényvonata péntek este, így a tiszafüredi állomáson hiába várták a gyerekek és szüleik a feldíszített szerelvényt.
Hétköznapi alapanyagok, amik súlyos betegségtől óvhatnak meg: ezeket a kamrában is megtalálod
Ízületi gyulladás, szívbetegségek, stroke - csak néhány olyan betegség, melynek kialakulását akár a szervezetben folyamatosan jelenlévő gyulladás is okozhatja. Éppen ezért, az orvosok nem győzik hangsúlyozni, hogy a megelőzés fontos, és mi magunk is nagyon sokat tehetünk a betegségek kialakulása ellen. A megfelelő mennyiségű mozgás, a vitaminok szedése és a rendszeres orvosi kontroll, mind része a megelőzésnek. Épp úgy, ahogy a táplálkozás is. Ha a megfelelő élelmiszereket fogyasztjuk, nagy mértékben csökkenthet a gyulladás a szervezetünkben, így elkerülhetünk számos súlyos betegséget. Melyek ezek a hétköznapi alapanyagok? Mutatjuk!
A gyulladás nem más, mint a szervezet válasza/módszere a betegségek leküzdésére és a gyógyulásra. Ha azonban az immunválasz krónikussá válik, súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, mint például szívbetegség, daganatos betegségek, krónikus alsó légúti betegség, ízületi gyulladás, Alzheimer-kór és stroke. Éppen ezért, a vitaminbevitel mellett van más is, amire oda kell figyelnünk, és ami fontos részét képezi szervezetünk egészségének, megfelelő működésének.
Kutatások szerint a cukros, feldolgozott, finomított ételek nagyobb valószínűséggel okoznak szervezetünkben gyulladást, ami könnyen az említett betegségekhez vezet.
Ezzel szemben – nem meglepő módon – a teljes kiőrlésű, feldolgozatlan élelmiszerek, egészségesebb fehérjék csökkentik a gyulladást lehetőségét, ezt pedig a szervezetünk meg is hálálja. Kiderült az is, hogy akkor járunk legjobban, ha az úgynevezett mediterrán étrendet (vagy ahhoz hasonlót) követjük: ez magában foglalja például azt is, hogy kerüljük vörös húst, a cukros italokat és a finomított élelmiszereket.
Mit tegyünk, ha nem akarunk drasztikus váltást?
Az életmódváltást amúgy is lépésről-lépsére kell elkezdeni. A betegségek kialakulása ellen pedig már mi magunk is sokat tehetünk, méghozzá a megfelelő étkezéssel. Ehhez csak annyi kell, hogy elkerülünk bizonyos gyulladást kiváltó ételeket, például a feldolgozott húst, a hozzáadott cukrot és a telített zsírokat. Ezzel párhuzamosan pedig többségében olyan ételeket fogyasztunk, melyek minimalizálják szervezetünkben a gyulladásokat.
Sokan nem is gondolnák, hogy már rég beépítették ezeket az étrendjükbe, viszont vannak olyanok is, akik nem sokat tudnak az egyes zöldségek-gyümölcsök jótékony hatásairól.
Most annak jártunk utána, mit ajánlanak a dietetikusok, melyek szerintük a leghatásosabb gyulladáscsökkentő ételek, melyeket mindenkinek ajánlott lenne fogyasztani. Lássuk, mit javasolnak a szakemberek!
Gombák
Manapság egyre több szó esik arról, hogy a gombákban meglepően sok antioxidáns található. A gomba az egyik legjobb szelénforrás, amely esszenciális ásványi anyag, erős antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatással bír. Különösen a shiitake gombákban található a legtöbb poliszacharid (az élelmiszerekben található legbőségesebb szénhidrát), melyek csökkentik a gyulladásokat szervezetben és hozzájárulnak a megfelelő immunműködéshez.
Hagyma
A hagyma egy egyszerű zöldségnek tűnik, amivel rengeteg ételünket ízesítjük, pedig hihetetlenül tápláló is. Azt sok helyen olvashattuk már, hogy a fokhagyma kiváló gyulladáscsökkentő összetevőket tartalmaz, de a szimpla vörös hagyma is ugyanolyan erős gyulladáscsökkentő hatásokkal bír. Ráadásul a hagyma rengeteg antioxidánst tartalmaz, amelyekről bebizonyították, hogy erős gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek. Például a kvercetin a hagymában található antioxidáns vegyület, mely nem csak gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal bír, de a szív egészségéhez is hozzájárul, mivel pozitívan befolyásolja a vérnyomásszintet.
Paradicsom
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sok benne a C-vitamin, a kálium és a likopin - utóbbi egy antioxidánsfajta, lenyűgöző gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal. A likopin különösen előnyös lehet a rák több típusával összefüggő gyulladásgátló vegyületek csökkentésében.
+1 Tofu
A szójaételek, köztük a tofu, gazdag izoflavonként ismert növényi vegyületekben. Ezeknek az izoflavonoknak ismert gyulladáscsökkentő hatása van, így tehát a szójaban gazdag ételek fogyasztása igazoltan jótékony hatással vannak a szervezetre. Továbbá, a kiegyensúlyozott aminosavprofiljának köszönhetően - a rostjának, a mangánjának és más magas ásványianyag-tartalmának köszönhetően - a tofu a „teljes” növényi fehérje kiváló forrása.
Mindig elérhetők!
A dietetikusok által felsorolt ételek között szemezgettünk és megnéztük, melyek azok, amelyeket az év minden hónapján megvásárolhatunk. Ez azért fontos, mert sokan azért tántorodnak el az egészséges életmódtól, mert azt gondolják, sokkal drágább életforma, mint a hagyományos táplálkozás. Pedig kis odafigyeléssel nem jelent nagy megterhelést a pénztárcánk szempontjából, főleg akkor, ha követjük a szezonális kínálatot!
A tofut leszámítva, a zöldésgesek standjain és a piacok kínálatában gombát, hagymát és paradicsomot is mindig vásárolhatunk. Persze az árak a szezonális helyzetekhez mérten fognak mindig alakulni, de ezek azok a termények, amik azért a legtöbb háztartásban már rendszeresen megtalálhatók a kamrák, szekrények polcain.
Ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk az árakról az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adatait néztük meg. A legfrissebb adatok szerint a zöldségek tekintetében a vidéki fogyasztói piacok ára alapján azt láthatjuk, hogy a gömb paradicsom 650-850 Ft/kg, a fürtös paradicsom 1250 Ft/kg, a koktél 1980 Ft/kg áron kapható. A vöröshagyma 250-300 Ft/kg, a szabadföldi fokhagyma ára viszont 2500-2600 Ft/kg. Gombák tekintetében a primőr csiperke 880-1000 Ft/kg, a primőr laska pedig 1100-1500 Ft/kg áron kapható.
Megnéztük a vidéki nagybani piacok kínálatát is, hogy milyen árakra lehet számítani. Ennek fejében itt a gömb paradicsom 400-550 Ft/kg, a fürtös paradicsom pedig 800 Ft/kg. A vöröshagyma 120-140 Ft/kg, a szabadföldi fokhagyma ára pedig 1200-1500 Ft/kg. Gombák tekintetében a primőr csiperke 500-560 Ft/kg, a primőr laska 560 Ft/kg áron kapható. Jól látszik, hogy itt olcsóbban szerezhetők be egyes termékek, ezért érdemes nyitott szemmel járni.
A szakemberek szerint a gombák közül kifejezetten a shiitake gombának van a legjobb gyulladáscsökkentő hatása, ezért megnéztük azt is, itthon milyen áron juthatunk hozzá. Mivel a piacok kínálatában nem találtuk meg, így megnéztük a nagyobb áruházak online kínálatát.
A Tesco online kínálatában előre csomagolt, 100 grammos kiszerelésben 599 forintért találjuk meg. 100 grammos csomagolásban juthatunk hozzá az Auchan kínálatában is, itt szintén 599 forintért árulják. A Spar online "polcairól" ugyan ilyen 100 grammos kiszerelést viszont már pár forinttal olcsóbban 579 forintért vásárolhatunk meg. Ha megnézzük, a friss, előre csomagolt shiitake gombát már minden nagyobb áruház kínálatában megtalálhatjuk, ráadásul teljesen elérhető áron. Így, aki szívesen megkóstolná, annak nem kell több ezer forintot fizetni érte, néhány száz forintból már meg is van a vacsora alapja.
Székesfehérváron tűnt fel a legendás Kossuth-díjas színésznő autója : nevetségesen olcsón most eladó
Igazi különlegesség bukkant fel Székesfehérváron: eladóvá vált Psota Irén egykori autója: egy Maruti Suzuki 800-as. 31 éves, 99 ezer kilométerrel, és még mindig talpon van.
Megvan, mikor újítják fel a leégett miskolctapolcai barlangfürdőt: a bővítés tervei is készen állnak
Aláírták a kivitelezői szerződést, így már valóban napok kérdése, hogy megkezdődjön a 2024 szeptemberében leégett Miskolctapolca Barlangfürdő helyreállítása.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








