A Pénzcentrum 2026. november 7.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Az OTP az év végéig dönthet az oroszországi jelenlétéről, és a bankcsoport már a teljes kivonulás lehetőségét is mérlegeli. A stratégia felülvizsgálatát története eddigi legnagyobb akvizíciója, a balti Luminor felvásárlása, valamint az orosz leánybankból származó osztalékok hazahozatalának idei elakadása indokolja. Bár a kiszivárgott dokumentumok szerint a pénzintézet orosz állami szereplőkhöz és szankcionált személyekhez köthető hálózatokkal is kapcsolatba kerülhetett, az OTP belső vizsgálata nem talált jogsértést, a menedzsment pedig a hosszú távú részvényesi érdekeket tartja szem előtt.
Csányi Péter vezérigazgató megerősítette, hogy az oroszországi stratégia felülvizsgálata már megkezdődött. A lépést egyrészt az kényszerítette ki, hogy bár az OTP a háború kitörése óta közel 880 millió dollárnyi osztalékot tudott hazahozni Oroszországból, az orosz jegybank idén év elején megtagadta a további utalások engedélyezését, ami megakasztotta a tőkekivonást.
A másik, egyben fajsúlyosabb ok a balti terjeszkedés. Az OTP júliusban állapodott meg a több mint 15 milliárd eurós mérlegfőösszeggel rendelkező Luminor felvásárlásáról, ami jelentősen megerősítené a magyar bankcsoport euróövezeti pozícióját. A tranzakció azonban komoly ellenállásba ütközött a balti államokban a bank oroszországi jelenléte miatt. Az észt, a lett és a litván hatóságok egyaránt aggodalmukat fejezték ki, az észt pénzügyminiszter pedig egyenesen erkölcsileg szégyenteljesnek nevezte a helyi működést. Az Európai Központi Bank és az észt felügyelet a következő hetekben hozhat döntést a tranzakcióról, így a kivonulás kérdése kulcsfontosságúvá vált az akvizíció szempontjából - jelentette a Portfolio.
A távozás ugyanakkor hatalmas pénzügyi veszteséggel járna. Bár az OTP piaci részesedése Oroszországban mindössze 0,4 százalékos, az ottani leánybank rendkívül nyereséges, tavaly 202 milliárd forintos adózott eredményt ért el, ami a 2021-es profit több mint ötszöröse. Az ügyfélbetét-állomány is a hétszeresére nőtt, jórészt azért, mert a nyugati vállalatok a piacon maradt, megbízható európai pénzintézeteket keresik. A jelenlegi orosz szabályozás értelmében ugyanakkor a külföldi tulajdonosok egy esetleges eladás során az eszközök piaci értékének csupán mintegy 5 százalékát kaphatnák meg, ami eddig gyakorlatilag lehetetlenné tette az értékesítést.
A helyzetet tovább bonyolítják a Bloomberg birtokába jutott belső levelezések és átutalási bizonylatok, amelyek korábban nem ismert részleteket tártak fel. A dokumentumok között idén tavaszi belső Gazprom-levelezések is szerepelnek egy olyan fizetési konstrukcióról, amelyben az OTP szerb leánybankja is részt vett volna a Gazprom különböző leányvállalatai közötti tranzakciókban.
Egy másik, 2022-es irat szerint az amerikai és brit szankciós listán szereplő Cargrad Society alapítója, Konsztantyin Malofejev utalt volna pénzt a szervezet OTP-nél vezetett számlájára. Emellett idén nyári adatok arra is utalnak, hogy bizonyos OTP-ügyfelek az orosz hírszerzés ingatlanvagyonát kezelő vállalattal és a Kreml légi szállítását végző céggel is üzleti kapcsolatban álltak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az OTP a felmerült vádakra reagálva hangsúlyozta, hogy maradéktalanul betartja az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szankciós előírásait. A bank azonnali belső vizsgálatot indított az állítások nyomán, amely nem talált szankciós jogsértésre utaló bizonyítékot. Kiemelték továbbá, hogy a kifogásolt orosz állami szervezetek nem voltak közvetlenül a bank ügyfelei, és nincs bizonyíték arra sem, hogy a vitatott tranzakciók ténylegesen megvalósultak volna.
A pénzintézet emlékeztetett arra is, hogy a 2022-es invázió után azonnal lépéseket tettek a kockázatok csökkentésére. Felfüggesztették az oroszországi vállalati hitelezést, megszüntették a dolláralapú tranzakciókat, drasztikusan csökkentették az ottani alkalmazottak számát, a fiókhálózatot pedig 40 százalékkal karcsúsították. A helyi tevékenység ma már szinte kizárólag a lakossági fogyasztási hitelezésre fókuszál. Ezzel párhuzamosan a bankcsoport folyamatosan erősíti jelenlétét Ukrajnában, ahol tavaly 35 százalékkal nőtt a hitelállománya, és a helyi jegybank rendszerszintű pénzintézetként tartja számon.
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026








https://nexusexpertresearch.co/blog/top-expert-network-companies/