Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Újabb jelentős nemzetközi akvizíciót jelentett be az OTP Bank. A pénzintézet megállapodást írt alá a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal és a DNB Bankkal a Luminor Bank megvásárlásáról. A tranzakcióval az OTP első alkalommal jelenik meg a balti államokban, és tovább erősíti pozícióját Kelet-Közép-Európa egyik vezető bankcsoportjaként.
A Luminor a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, amely Észtországban, Lettországban és Litvániában is jelen van univerzális bankként. Az elmúlt években jelentősen fejlesztette digitális szolgáltatásait, bővítette ügyfélkörét és megerősítette üzleti modelljét.
Az OTP közlése szerint a felvásárlással hosszú távú jelenlétet kíván kiépíteni a Baltikumban. A bankcsoport jelenleg több mint 17,5 millió ügyfelet szolgál ki, és a jövőben a Luminor meglévő piaci pozíciójára, ügyfélkapcsolataira és szakértelmére építve kíván tovább növekedni.
A tranzakció az OTP Csoport méretét is jelentősen növeli. A mérlegfőösszeg mintegy 13 százalékkal emelkedik, miközben az eurózónában lévő eszközök aránya a csoport nettó hitelállományán belül a jelenlegi 42 százalékról 50 százalékra nő.
Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgatója szerint a felvásárlás jóval többet jelent egyszerű földrajzi terjeszkedésnél.
A Luminor felvásárlása stratégiai belépést jelent egy fejlett, stabil és jelentős növekedési potenciállal rendelkező régióba. Az OTP Csoport korábbi akvizíciói során is bizonyította, hogy képes hosszú távon értéket teremteni új piacokon. A Luminor erős piaci pozíciójára építve célunk, hogy tovább növeljük a bank szerepét a balti államokban, valamint hozzájáruljunk a régió pénzügyi rendszerének fejlődéséhez és a hitelezési aktivitás bővítéséhez
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta Csányi.
Wojciech Sass, a Luminor vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a tranzakció fontos mérföldkő a bank számára.
„Az OTP részeként a Luminor egy olyan nemzetközi bankcsoport támogatását élvezheti majd, amely erős jelenléttel rendelkezik Kelet-Közép-Európában. Mindkét pénzintézet elkötelezett az ügyfelek kiszolgálása, a hosszú távú értékteremtés és a reálgazdaság finanszírozása mellett” - mondta. A tranzakció lezárásához még a szükséges hatósági engedélyek megszerzése szükséges.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







