28 °C Budapest
Fiatal nő átnézi a pénzügyeit otthon adóbevallás

Egyetlen óvatlan kattintással súlyos pénzeket bukhatsz az idei adóbevalláson, ha vakon jóváhagyod a tervezetet

2026. május 6. 14:02

Két hetünk maradt arra, hogy a megszokottnál jóval bonyolultabb szja-bevallást benyújtsuk. A május 20-áig beadandó személyi jövedelemadó-bevallás összetettségét az okozza, hogy 2025-ben a lényeges adózási szabályok három alkalommal is változtak. Mindhárom módosítás jelentős kedvezményt hozott a családoknak, de együttes hatásuk miatt az szja-bevallás elkészítése néhány esetben még az adótanácsadóknak is kihívást jelenthet.

A 2025-ös évközi változások között szerepelt, hogy július 1-jétől 50 százalékkal nőtt a családi kedvezmény összege. Ugyancsak az év második felétől mentesül az adózás alól a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj és az örökbefogadói díj, valamint október 1-jétől adómentessé váltak a háromgyermekes anyák.

Az adótörvények a kedvezmények érvényesítésének a sorrendjét is meghatározzák, mely a következő:

2025-ben ugyanazon jövedelem háromféleképpen is adózhatott

„Az új kedvezmények bevezetése azt eredményezheti, hogy a magánszemély jövedelme az év végén más jogcímen válik adómentessé, mint amivel a magánszemély januárban számolt” – hívta fel a figyelmet Honyek Péter, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó tanácsadói csapatának igazgatója.

Például vizsgáljuk meg, hogy mi a helyzete egy három kiskorú gyermeket nevelő, 30 év feletti, egyedülálló, 300 ezer forint GYED mellett havi 700 ezer forint munkabért kereső édesanyának. Ő januárban azzal számolt, hogy a GYED és a munkabér után is kell szja-t fizetnie, mégpedig 150 000 Ft-ot, amit a három gyermek után járó családi kedvezmény 99 000 Ft-tal csökkentett.

Júliustól a GYED-et egy adóalap-kedvezmény mentesítette az adózás alól, így az anyának csak a fennmaradó 700 ezer forint jövedelme volt szja-köteles, ami 105 ezer forint. Emellett a családi kedvezmény is a másfélszeresére emelkedett, így az három gyermek után már 148 500 Ft adómegtakarítást biztosított. A 105 ezer forint szja-terhet meghaladó 43 500 Ft-ot az anya járulékkedvezményként vehette igénybe.

De nem az év végéig, mivel októbertől az érintett jogosulttá vált a háromgyermekes anyák kedvezményére, amelyet előbb kell érvényesíteni, mint a GYED kedvezményét. Így októbertől a GYED kedvezménye már nem jár, de a háromgyermekes anyák kedvezménye alapján az édesanya egyáltalán nem fizet szja-t. Ettől az időponttól a gyermekek utáni 148 500 Ft kedvezmény egészét családi járulékkedvezményként vehette igénybe. Külön kihívás, hogy a munkáltató által fizetett 700 ezer forint bér 129 500 Ft-os járulékterhe a teljes családi járulékkedvezmény érvényesítését nem tette lehetővé, így az édesanya a fennmaradó összeg érvényesítéséről az Államkincstár részére tehetett (volna) adóelőleg-nyilatkozatot.

Az édesanya tehát három adóalap-kedvezményre volt jogosult, amelyekre három időszakban három eltérő szabályrendszer vonatkozott. És ha az érintett akár januárban, júniusban vagy októberben hibázott vagy elkésett az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével, akkor a fentieket a bevallásában kell rendbe tennie.

Ehhez a szakember azt javasolja, hogy az érintett anyák a 2025-ös évet közelítsék meg úgy, mint három különböző adóévet. Az első periódusban, az év első felében a családi kedvezmény még nem nőtt, és a CSED, GYED és az örökbefogadói díj is adóköteles volt. A második időszakban, júniustól szeptember végéig a családi kedvezmény a másfélszeresére nőtt, és az anyasági ellátások is mentesültek az adózás alól. Végezetül októbertől a háromgyermekes anyák – azok is, akiknek a gyermekei már felnőttek – teljesen adómentessé váltak a tevékenységi jövedelmeik vonatkozásában.

Ne nyomjunk automatikusan az „elfogad” gombra

Sokan azt gondolják, hogy a fentiek rájuk nem vonatkoznak, tekintettel arra, hogy a NAV bevallási tervezetét csak el kell fogadniuk. Mondhatják, hogy az adóhatóság által készített bevallásnak jónak kell lennie, miért kellene akkor azt kijavítani.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

De a bevallási tervezet a munkáltatók, a kifizetők – azaz jellemzően a magyar cégek – által bevallott adatok alapján került összeállításra. Ezek a vállalatok pedig azokat az információkat osztják meg az adóhatósággal, amelyeket a munkavállalóik az adóelőleg-nyilatkozatokban közöltek velük.

Ha valaki 2025 folyamán rossz adóelőleg-nyilatkozatot adott, vagy azt nem adta le időben, akkor a bevallási tervezete sem lesz tökéletes. És mivel 2025-ben sok új kedvezmény került bevezetésre, a bevallási tervezet jóváhagyása bizonyos kedvezmények elvesztésével járhat

– mutatott rá Honyek Péter.

Élethelyzetek, amelyek miatt biztosan érdemes ránézni a bevallásra

Nem csak a háromgyermekes anyáknak és a CSED-ben, GYED-ben és örökbefogadói díjban részesülő személyeknek – és az ő házastársaiknak, élettársaiknak – kell azzal számolniuk, hogy a bevallási tervezetet módosítani kell. Számos olyan élethelyzet lehet, amely az adókötelezettségeket év közben módosíthatja, bonyolíthatja, így például:

  • Gyermek születése vagy a magzat 91 napos érettségének elérése;
  • Gyermek érettségije, amely miatt augusztustól nem jár utána családi kedvezmény;
  • Egyetemista gyermek tanulmányainak befejezése vagy munkavégzése;
  • Első házasság megkötése, vagy a házasságtól számított 24 hónap eltelte;
  • Válás;
  • Új élettársi kapcsolat létrehozatala, ha az élettárs nem szülője a nevelt gyermekeknek;
  • Anyák esetében a 30 éves életkor betöltése;
  • 2025. januárjában az adóelőleg-nyilatkozat leadásával történő késedelem;
  • Új munkaviszony, megbízási jogviszony esetén késedelem az adóelőleg-nyilatkozattal;
  • Munkaviszony megszűnése, ha a magánszemély családi kedvezményre, személyi kedvezményre, első házasok kedvezményére jogosult;
  • Ingatlan-bérbeadás magánszemély részére;
  • Külföldről származó bármilyen jövedelem;
  • Tőkeügyletekből vagy kriptoeszközökből származó nyereség, ha az előző években veszteséget szenvedett el, vagy ennek fordítottja;
  • Egyéni vállalkozói jogállás;
  • Őstermelőként, családi gazdaság tagjaként 1 744 800 Ft-nál nagyobb bevétel megszerzése.

A felsorolt élethelyzetekben lévő személyek számára azt javasolják a PwC szakértői, hogy hagyjanak hosszabb időt a bevallás kitöltésére. Célszerű előbb megérteni azt, hogy milyen kedvezményekre lehetünk jogosultak, mielőtt a bevallás tényleges kitöltését megkezdjük.

A tervezetet a https://eszja.nav.gov.hu/ honlapon lehet elérni, de ezen a felületen a bevallás szerkezete nehezen látható át. Ezért bonyolultabb esetekben, különösen az anyák és a családi kedvezmény egyszerre történő érvényesítése esetén érdemes megnézni a bevallás nyomtatványképét, annak különösen 25SZJA-01 és 02 lapjait, illetve elolvasni a kitöltési útmutató idevágó részeit.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 20. 18:21
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő mind...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
MEDIA1  |  2026. július 20. 16:05
A távozó újságíró és a Válasz Online szerkesztősége is személyes hangú búcsúban értékelte a közösen...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?