13 °C Budapest
Magyar pénz, forint, Minden bankjegy és érme, Nemzeti fizetőeszköz, közelkép

Itt a kendőzetlen igazság a magyar inflációról: nem rózsás a helyzet, de vajon mikor lesz vége?

2025. március 14. 04:04

Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek – különösen a tej és a tojás – árának emelkedése, amely a lakosság széles rétegeit érinti. A magas élelmiszerárak kialakulása összetett folyamat, amelyet számos belföldi és nemzetközi tényező befolyásol. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az árakat befolyásoló intézkedések – például az ársapkák – hatékonysága kérdéses lehet, hiszen ezek egyes termékek esetében hiányt eredményeznek, miközben a piaci szereplők más területeken próbálják ellensúlyozni a kieső bevételeiket.

A Gazdaságkutató Intézet (GKI) elemzésében azt írja. hogy a magas élelmiszerárak jelentette kihívások már a 2022–23-as időszakban is megmutatkoztak, amikor az ideiglenesen bevezetett árstopok és ársapkák alkalmazására került sor. Ezeket az intézkedéseket nem előzte meg széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés.

A korábbi árkorlátozásokkal kapcsolatban több szakmai szervezet, köztük az MNB is megfogalmazott kritikákat, mivel egyes termékek esetében ellátási nehézségekhez vezettek, és nem akadályozták meg az infláció további növekedését. A kereskedelmi szektor a kieső bevételeket más termékek árának emelésével kompenzálta, ami végső soron szintén hozzájárult az áremelkedéshez.

2010-től 2021-ig 48-50%-kal növekedtek a vizsgált árindexek, ám 2021-től 2024-ig, 4 év alatt majdnem további 56%-kal emelkedett az élelmiszeripar árindex, miközben az élelmiszerek árindexe pedig 63%-kal. Vagyis az élelmiszeripari és a fogyasztói árindex erősen együtt mozgott, tehát a kiskereskedelmi láncok közel annyira emelték az áraikat, amennyivel drágábban vették meg az élelmiszeripari vállalatoktól a feldolgozott élelmiszert. A 2024-es szétnyílás pedig a kiskereskedelmi különadó emelésének „áldásos” hatása, amit részben az élelmiszereken hoztak be a kiskereskedők.

A termelési láncban egyet hátrébb ugorva kicsit más a helyzet. A termelői árindex, ami azt mutatja, hogy mennyivel drágábban vagy olcsóbban adják el a magyar mezőgazdasági termelők áruikat, sokkal ingadozóbb volt a másik kettőhöz képest. Ezt nyilván befolyásolja az időjárás okozta nagyobb bizonytalanság, ám az is fontos tényező, hogy kis arányú a hazai mezőgazdasági nyers termékek súlya a teljes lakossági fogyasztásban, részben azért is, mert a lakosság által megvett élelmiszerek egy része külföldről származik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Milyen hazai hatások hajtották az élelmiszeripari és az élelmiszerárak növekedését? A fontosabb hatások közé tartozik a mezőgazdasági termelői árak emelkedése, az energiaárak megugrása (a hazai termelők kb. 20-30%-kal magasabb áron kapják a villamos energiát, mint EU-beli társaik), a hatósági díjak emelkedése, a csomagolóanyagok és az üzemanyagok (+90%) költségnövekedése (amit a termékdíjak növekedése is táplált), s nem mellékesen a bérköltségek emelkedése és az élelmiszer-kiskereskedelem túlnyomóan nagy részét lebonyolító nagy nemzetközi láncokra kivetett kiskereskedelmi különadó. Ezen túlmenően drágult a raktározás, illetve a gyengébb euró árfolyam miatt az importált élelmiszerek is többe kerülnek.

Ha megnézzük, hogy 2023-ban az élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalatok mekkora mozgástérrel működtek, akkor látható, hogy 15,6%-os átlagos árréssel dolgoztak, ami még nem profit! Ebből az árréstömegből kell fedezniük a személy jellegű kiadásokat, ami az árrés kétharmadát tettei ki; az amortizációt, ami további 10%-ot ért el; illetve az egyéb működési költségeket (szállítás, marketing és reklámtevékenység stb.). Mindezek alapján az élelmiszerárak emelkedése több összetett, hazai és nemzetközi tényező együttes hatásának eredménye.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?