KSH-válasz a zavaros GDP-adatokra: kiderült, mi torzította el a magyar gazdasági számokat
A KSH szerint az új külkereskedelmi árindexszámítás okozta az ugrást a GDP-ben – de januárban újraszámolnak mindent, és újra módosulhatnak az adatok.
A KSH szerint az új külkereskedelmi árindexszámítás okozta az ugrást a GDP-ben – de januárban újraszámolnak mindent, és újra módosulhatnak az adatok.
Donald Trump kereskedelmi politikája, amely magas vámokat vet ki az Amerikába érkező árukra, várhatóan áremelkedéshez vezet, bár ennek hatásai csak fokozatosan jelentkeznek a gazdaságban.
Az áremelkedés hátterében számos tényező áll, többek között az energiaárak, a bérköltségek és az importtermékek drágulása.
A magas élelmiszerárak kialakulása összetett folyamat, amelyet számos belföldi és nemzetközi tényező befolyásol.
Az elemzők szerint az inflációs pálya magasabban maradhat a vártnál, az év végére előrejelzett árindex egy hónap alatt 3,9%-ról 4,6%-ra emelkedett.
A lakbérek drágulásának megállása arra utal, hogy a bérleti díjak elérték a bérlők fizetőképességének felső határát.
A legfrissebb és egyben végleges adatok szerint az infláció a tavaly decemberi 3,7 százalék után januárban 2,9 százalékra csökkent Németországban.
"Az inflációs aktualitások és a számítások háttere" címmel tartott sajtótájékoztatót a KSH.
A valóságban változatlan árú lakossági elektromos energia és földgáz termékek esetében a KSH árcsökkenést mutat ki.
Olvasónk érdekes levelet kapott telekommunikációs szolgáltatójától: egy tarifaemelésre hívták fel vidáman a figyelmét.
Bár a fogyasztói árak szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, a lakosság 32,8 százalékos áremelkedést érzékelt a GKI szerint.
A rizs és cukor kivételével mérséklődtek a nemzetközi élelmiszer-alapanyagok árai augusztusban – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Nőtt az élelmiszerek világpiaci ára júliusban júniushoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
A mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára májusban második hónapja volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, az áprilisi 7,2 százalék után 1,1 százalékkal csökkentek.
2022 második felében az EU országok inflációs rangsorában Magyarország az élbolyba, majd az élre került, s őrizzük ezt a pozíciót 2023 első hónapjaiban is.
Májusban a baromfihús, a marhahús és a sertéshús nemzetközi árai is emelkedtek.
Mivel még mindig nem akar csökkenni a fogyasztói árindex, az egyik szakszervezeti vezető arra számít, hogy automatikusan minimálbér-emelés történik.
Az élelmiszerek ára a teljes népességre vetítve 43,3 százalékkal emelkedett, a nyugdíjasokat viszont ennél is durvább drágulás sújtotta az év második hónapjában.
Az élelmiszerek általános drágulása a nyugdíjasokra vetítve a 45 százalékot is meghaladta. Éves összevetésben ezért a januári korrekció ellenére is rosszabbul élnek az idősek.
2023. április 1-jei hatállyal 14,5%-kal emeli egyes díjait a Cetelem a fogyasztói árindex változása miatt.