2024 decemberében az ipari termelés volumene 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Eldobod az agyad: ennyiszer módosította a kormány tavaly a költségvetést, tényleg indokolt volt mind?
A magyar kormány 2024-es költségvetését összesen 37 alkalommal módosították az év során, ami közel 4000 milliárd forint átcsoportosítását jelentette. Ez a büdzsé kiadási oldalának csaknem 10 százalékát érinti. A módosítások gyakorisága ugyan csökkent az előző évekhez képest, de még így is átlagosan 9-10 naponta nyúltak bele a költségvetésbe - járt utána cikkében a HVG.
A tavalyi költségvetést összesen 37 alkalommal módosította a kormány az év során. A legtöbb változtatás 2024-ben nem az állami felsőoktatási intézmények támogatását érintette. A legnagyobb tétel egy 746 milliárd forintos átcsoportosítás volt januárban a Pénzügyminisztérium sorai között. Ugyanakkor apró, néhány ezer forintos tételeket is mozgattak.
Az Energiaügyi Minisztérium tűnik a legnagyobb nyertesnek, de ez főként a rezsivédelmi kiadások technikai átcsoportosítása miatt van így. Valójában a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium kapott jelentős pluszforrásokat különböző fejlesztési programokra.
A belügyminisztériumnál a büntetés-végrehajtás és a rendőrség kapott többletforrásokat. A Miniszterelnökségnél az egyházak támogatása mellett a Hungaroring is kiemelkedő összeget kapott. Rogán Antal tárcájánál a kormányzati kommunikációra és kiemelt rendezvényekre csoportosítottak át jelentős összegeket.
A leghosszabb idő, amit kibírtak anélkül, hogy belepiszkáltak volna, ha az új év előtti időket nem számítjuk ide, 25 teljes nap volt.
- derül ki a részletes elemzésből.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Kulturális és Innovációs Minisztériumnál az alapítványi egyetemek kaptak pluszforrásokat, míg a kultúra területén inkább elvonások történtek. A honvédelmi tárcánál meglepő módon a kiemelt sportegyesületek támogatása kapta a legtöbb pluszforrást.
Több területen, például az állami beruházásoknál és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadásoknál jelentős elvonások történtek. Az önkormányzati támogatások és az uniós fejlesztések kerete is csökkent.
Összességében a gyakori és jelentős módosítások azt mutatják, hogy a kormány rugalmasan kezeli a költségvetést, ugyanakkor ez a gyakorlat a tervezhetőség és átláthatóság rovására mehet.

Itt van Orbán, Gyurcsány, Lázár, Rogán vagyonbevallása: ennyi pénzük van a magyar top politikusoknak
Összegyűjtöttük a legismertebb politikusok vagyonnyilatkozatait, lássuk, ki hogy takarékoskodott!

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


