A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szélerőművi kapacitások kiosztására vonatkozó pályázati kiírás tervezetét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 282,76 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 71 738,76 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: alacsony forgalom, és eseménytelenség jellemezte a kereskedést, az amerikai adatközléseknek sem volt hatása a piacra. A budapesti tőzsde alulteljesítő volt az európai piacokhoz képest. Hozzátette: a vezető részvények között vegyes a kép, a Mol és az OTP kisebb emelkedésre volt képes. Jelentős vállalati bejelentés nem érkezett.
A Mol 22 forinttal, 0,76 százalékkal 2930 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,62 százalékkal 17 915 forintra nőtt, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 1046 forint maradt, forgalma 807,5 millió forint volt.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,26 százalékkal 9535 forintra csökkent, a részvények forgalma 933,8 millió forintot ért el.
A BUMIX 6490,85 ponton zárt szerdán, ez 1,85 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Kiderült, mennyit kérnek ma a magyar sztárok egyetlen fellépésért: milliókat kaszálnak 40 perc alatt
Elszálltak a fellépői díjak Magyarországon: egy top előadó akár egymilliót is elkér 40 percért







