Robbantott a magyar tőzsde: sosem látott történelmi csúcsra lőtt ki a BUX index
Új rekordot állított fel a BUX augusztusban, miközben az OTP, a Mol és a Richter uralta a hazai tőzsdei forgalmat.
Új rekordot állított fel a BUX augusztusban, miközben az OTP, a Mol és a Richter uralta a hazai tőzsdei forgalmat.
A nemzetközi trendeknek megfelelően a magyar tőzsde is mínuszban indította a hetet.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.
Az ügyfélszámlák száma kicsit ugyan visszaesett, az egy számlára jutó átlagos vagyon megközelítette a 220 millió forintot.
Rendhagyó tőzsdenyitó csengetéssel indult a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
A magyar részvények 2026 első fél évében 26,6 százalékos hozamot értek el, miközben a feltörekvő piaci részvények 23,8 százalékkal, a nyersanyagok pedig 11,8 százalékkal emelkedtek.
A BUX rekordjai mögött elsősorban az OTP erősödése áll, de a hét második felében már a Mol is jelentős mértékben segítette az emelkedést.
A több mint 565 milliárd forintos júniusi forgalmat elsősorban a vezető hazai részvények, kiemelten az OTP Bank generálták.
Több mint két év után ismét többségbe kerültek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacon, így az arányuk 2022 februárja óta először haladta meg az 50 százalékot.
A nemzetközi lejtmenettel szemben a hazai részvénypiac pénteken felülteljesítőnek bizonyult.
Miközben a Mol és a Magyar Telekom erősödni tudott, az OTP és a Richter árfolyama visszaesett az enyhén mérséklődő forgalmú piacon.
A májusi korrekció után ismét lendületet kaphat a magyar tőzsde, miközben a lakossági befektetők sem hátráltak meg.
Több mint 500 milliárdos volt a forgalom a budapesti tőzsdén, a prímet az OTP, a Mol és a Magyar Telekom vitték.
Enyhe pozitív korrekcióval, iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szerint.
Csökkenéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,77 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 135 899,33 ponton zárt szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1509,23 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 134 799,01 ponton zárt csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2557,67 pontos, 1,88 százalékos emelkedéssel, 138 818,03 ponton zárt pénteken.