20 °C Budapest
Szikszó, 2023. július 17.Az A.I. (artificial intelligence, azaz mesterséges intelligencia) fejlesztette energiaital a Hell Energy szikszói üzemének gyártósorán a gyártás megkezdésének napján, 2023. július 17-én. Az új íz minden elemét, szigorúan megválogatott összetevõit, dizájnját és marketingeszközeit a világon elsõként az A.I. tervezte.MTI/Vajda János

Belecsapott a lecsóba a magyar energiaital-multi: újabb egységét adták át, nem is akárki volt ott

2024. május 24. 18:36

Átadták a Hell Energy 80 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházását, amelynek a nyomán 240 új munkahely jön létre.

Az átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: az üdítőital-gyártó üzemben végrehajtott komplex kapacitásbővítő fejlesztés nyomán évi mintegy négymilliárd doboz és hatmilliárd töltött késztermék előállítása válik lehetővé.

Tájékoztatása szerint a 80 milliárd forint értékű projekt 240 új munkahelyet teremt, a beruházás pedig megerősíti a vállalat piacvezető pozícóját nemcsak Magyarországon, hanem Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Cipruson és Horvátországban is, ráadásul tovább bővülhet a már jelenleg is több mint hatvan országot érintő exportpiac.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Hell folyamatos térségbeli beruházásai tanúsítják, hogy az a gazdasági kiegyensúlyozó politika, amelyre az elmúlt években komoly hangsúlyt helyezett a kormány, sikeres tud lenni.

Azaz az ország keleti fele felért az ország északnyugati feléhez a gazdasági tevékenység színvonala és a tőke- és beruházásvonzó képesség szempontjából

- mondta a miniszter. Ennek kapcsán pedig közölte, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az elmúlt tíz év folyamán 134 nagyberuházást támogatott az állam, amelyek 1275 milliárd forintos volument képviselnek, s ezek által 7700 új munkahely jött létre. Hangsúlyozta, hogy a Hell egy piaci és társadalmi szempontból is kiemelt fontosságú közegben, a fiatalok között népszerűsíti Magyarországot, ezért a kormány mindig támogatni fogja a cég nemzetközi terjeszkedési törekvéseit.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szijjártó Péter beszédében emlékeztetett az utóbbi évek válságaira is, amelyek nyomán a világgazdaság szereplőinek többször teljesen újra kellett gondolniuk a stratégiájukat, viszont szavai szerint mindezen nehézségek ellenére a magyar gazdaság elmúlt éve is a rekordokról szólt. Majd aláhúzta hogy bár hazánk lakosságszám alapján a világranglista 95. helyén áll, a kivitel volumenét illetően a 33. a sorban.

A miniszter kitért arra is, hogy a mára már nagyjából 150 ezer embernek munkát adó élelmiszeriparnak kitüntetett szerepe volt az utóbbi évek beruházási és exportrekordjaiban. Ezzel összefüggésben pedig stratégiai célnak nevezte, hogy hazánk élelmiszerellátása minél nagyobb mértékben magyar emberek által, magyar alapanyagokból előállított termékekkel történjen.

címlapi kép: Vajda János, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
iO Charts  |  2026. június 11. 21:04
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A SpaceX IPO-ja nem egyszerűen egy tőzsdei bevezetés, hanem egy k...
MEDIA1  |  2026. június 11. 18:41
A CPJ arra kéri az EU-tagállamokat, hogy támogassák a magyar médiaszabadság helyreállítását, vonják...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?