Tavaly 1 384 ember halt meg valamilyen otthoni baleset következtében Magyarországon.
Sorsukra hagyott babák százai várnak segítségre hazai kórházakban: "Ezek a gyerekek gyakorlatilag nem léteznek"
25 nap alatt a semmiből jutott el milliós facebook megtekintésig, 50 ezer önkéntesig, 65 darab kórházi gyermekosztályig Balogh Tamás, az „Érintők” nevű civil szervezet megálmodója és létrehozója. A kórházban „hagyott” csecsemőkkel foglalkozó kezdeményezés önkéntesei a terv szerint ősz közepén jelennek meg a gyermekosztályokon.
Ezek a gyerekek gyakorlatilag nem léteznek - kezdi egy erős felütéssel, a civilben étrendkiegészítő céget tulajdonló fiatalember. Mindig jó közösségépítő, szervező, rendszerező voltam. De az Érintőkhöz „csak” a szívem kellett.
Hogy indult ez az – ahogy Ön fogalmazott - „őrültség”?
Egy barátom néhány hónapja rám írt, hogy gyűjtést szerveznek a kistarcsai Flór Ferenc kórház szülészeti osztálya számára, megköszönné, ha segítenék. Bementem vele, pelenkát, tápszert vittünk. Láttam, hogy kisbabák fekszenek az osztályon egyedül, elhagyatottan. Kérdeztem, hogy mi van velük, hol az anyjuk? Ekkor szembesültem vele, hogy az országban létezik ez a jelenség, hogy elhagyott gyerekek. Akikkel senki sem törődik, mintha nem lennének.
Mint megtudtam ennek három oka van: sokakról a szüleik lemondanak az inkubátoros időszak alatt. Másokat a védőnők a család szociális helyzete miatt nem engednek haza. És a legszörnyűbb: vannak anyák, akik egyszerűen lelépnek a kórházból, „kimennek cigizni”, magukra hagyva a csecsemőjüket. Kistarcsán az elkötelezett főnővér beengedett ezekhez a babákhoz. 11 rácsos ágyat láttam, olyan gyerekeket, akiknek senkijük sincs. Az egyikük sírt, felvettem, ettől megnyugodott. Ekkor belém villant, hogy segíteni akarok rajtuk. Nem csak ennek a tizenegynek, hanem mindegyiknek. Országosan.
Vannak „babasimogató” alapítványok, velük nem kereste a kapcsolatot?
Minden elismerésem az övék, mindegyikük fantasztikus munkát végez, többen sok éve. De ha én rákattanok valamire akkor 1000 százalékon pörgök, önállóan szeretek felépíteni valamit a semmiből.
Hogy indult a mozgalom?
Nagyon egyszerűen. Mindenféle előzetes egyeztetés nélkül bementem budapesti kórházakba, eljutottam a főnővérhez vagy a főorvoshoz. Mindenhol nagyon pozitívan fogadtak, őszintén elmondták, hogy sem anyagi keretük, sem emberük nincs rá, hogy az elhagyott babákkal érdemben foglalkozzanak. Etetik, pelenkázzák őket, a legtöbb helyen ez a maximum.
Az egyik fővárosi kórház gyerekosztályán két nővér dolgozik az összes kis betegre, és jut rájuk még 12 elhagyott baba. El lehet képzelni mennyi energiájuk marad velük foglalkozni. Megtudtam, hogy az országban sok száz ilyen helyzetben lévő baba van. A legtöbb horror storyt a nógrádi, borsodi, szabolcsi régióban tapasztaltam. Sajnos itt exponenciális nő az elhagyott babák száma, mert az ott lévő falvak nagy többségében, a mélyszegénységben nincs meg az alapvető higiénia, ezért az újszülötteket nem engedik haza.
Írtam egy facebook posztot, aminek pár nap alatt már milliós elérése volt. Villámcsapás-szerűen nőtt ki a földből egy mozgalom. Özönleni kezdetek az információk más városokból, kórházakból, ekkor szembesültem vele, hogy mekkora, országos problémával állunk szemben.
Mennyi ideig vannak ott a babák? Mi lesz velük utána, gyermekotthon, örökbefogadás? Ezekben is segítenek Önök?
Általában 6 hónapos korig, de találkoztam idősebekkel is. Utána a kérdésében megfogalmazott két alternatíva létezik, de ez már nem a mi hatáskörünk. Ahogy a nevünk mutatja, a fókuszunkban a kisgyerekek életének első néhány hónapjának megkönnyítése áll. Ottléttel, simogatással, törődéssel, segítségnyújtással.
Hogy mi történik a kórházi életük után az nem a mi hatáskörünk, de természetesen tisztában vagyok vele, hogy az is egy óriási problémahalmaz. Egy kórházban részese voltam egy örökbefogadási aktusnak, ami nagyon megérintett érzelmileg.
Hol tart most a szervezés, mik a következő lépések?
Nagyon meglepett és megérintett a hatalmas érdeklődés, aktivitás, ami napok alatt kibontakozott az egész országban. Néhányan kezdtük el, és mára van 19 megyei vezetőnk, akik koordinálják a munkát. Összeállítottuk a kórházak listáját, amelyek nyitottak a kezdeményezésre. Összesen 65 intézménynél tartunk. össze. Augusztus 19-én nyílt meg a honlapunkon az önkéntesek jelentkezése, ami majdnem 10--szeres túljelentkezést hozott. Az önkénesektől erkölcsi bizonyítványt kérünk. A következő lépés számukra egy pszichológiai teszt lesz, amelyet pszichológus szakemberek értékelnek ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Összesen hét önkéntessel – szervezetpszichológussal, gyermekklinikai szakpszichológussal, traumapszichológussal, gyermekvédelmi és adatvédelmi szakemberrel - dolgozunk együtt. Így biztosítjuk, hogy kizárólag érzelmileg stabil, felelősségteljes, együttműködésre képes és egészséges határokat tartó emberek kerülhessenek a babák közelébe.
Egy kórházban általában 10-40 érintőt várnak. Úgy számolunk, hogy a teszt alapján a jelentkezők kb 10%-a lesz alkalmas erre a tevékenységre. A többiek várólistákra kerülnek. Azt kérjük tőlük, hogy maradjanak velünk, a megyei koordinátorokkal együttműködve adományokkal (nagyon fontos, hogy nem pénzzel, hanem például pelenkákkal, tápszerekkel, vagy amire a kórháznak szüksége van) támogassák a gyerekeket.
Hogyan lépnek tovább a kiválasztottak?
Ki kell emelnem, hogy a jelentkezés annak vállalását jelenti, hogy valaki hónapokon keresztül, rendszeresen bejár egy kórházba, alkalmazkodik annak működéséhez, betartja a szabályait, és a lehetőségei szerint következetesen jelen van azoknak a babáknak az életében, akiknek szükségük van rá. Tudni kell, hogy a kisgyerekekkel való foglalkozás nagyon szép dolog, de lelkileg rendkívül megterhelő is lehet. Tudatosítani kell, hogy a programban nem az önkéntesek érzelmi szükségletei állnak a középpontban, ez nem róluk szól. Ez nem mindenkinek könnyű.
A kiválasztottak a kórházzal működnek együtt. Első körben el kell végezniük egy kórházi oktatást, munka- és tűzvédelmi képzést, egészségügyi alapképzést, amelyben infekciókontrol, higiéniás oktatás is szerepel. Akinek van ápolói vizsgája azoknak ez nem szükséges. Ezután az önkénteseknek az intézmény által meghatározott egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon is részt kell venniük.
Ezek kórházanként eltérhetnek, és magukban foglalhatnak például laborvizsgálatot, mellkasröntgent, EKG-t vagy más szükséges szűréseket. Mindig az adott intézmény határozza meg, hogy pontosan milyen feltételeknek kell megfelelni. Bekerülnek a korházi munkarendbe, önkéntes szerződést kötnek az adott intézménnyel. Szigorúan vesszük, hogy a babákról sem fénykép, sem videó- sem hangfelvétel nem készíthető, velük kapcsolatban semmilyen információ nem osztható meg másokkal vagy a közösségi médiában. Kizárólag a kórház által kijelölt területen lehet gondozni őket, az osztályról, illetve az épületből kivinni csak az intézmény jóváhagyásával lehet. A program működését mindenkor a hatályos jogszabályokhoz, a hatósági előírásokhoz és a kórházak szakmai protokolljaihoz igazítjuk.
Mikor jelenhetnek meg az első önkéntesek a kórházakban?
Nem gyorsan szeretnénk bejutni a kórházakba. Biztonságosan, felelősségteljesen és hosszú távon leszünk jelen és biztosítjuk az intézményeket, hogy az önkénteseink megfelelően felkészített, egészséges kötődésű, minden szükséges képzésen és szűrőn átesett emberek. Terveink szerint október november tájékán lépünk be a gyermekosztályokra.
Felvették a kapcsolatot az illetékes minisztériummal, vagy más szervezetekkel?
Elküldtünk egy programtervezetet a Szociális és Családügyi Minisztériumba, de egyelőre nincs hivatalos kapcsolatunk velük. Úgy tudjuk, hogy a Minisztérium, Gyurkó Szilvia vezetésével elkezdett kialakítani egy országos rendszert, amit – elkészülte után – természetesen mi is át fogunk venni. Tervezünk egy találkozót az Országos Kórházi Főigazgatósággal is.
Nagyon örülök neki, hogy a Baptista Szeretetszolgálat nyitottan fogadta a közeledésünket. Felajánlották, hogy az országos hálózatukba, lerakópontként lehet vinni adományokat. Augusztus 29-én velük együtt egy segélynapot tartunk.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






