Kiürítettek egy mezőkövesdi iskolát: szúrós szag terítette le a diákokat, kitört a pánik
Hétfő kora délután kiürítették a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumot.
Hétfő kora délután kiürítették a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumot.
A helyszínen a rendőrség is megjelent, a csapatirányító százados pedig utalt rá, hogy érkezni fog egy gyámhatósági végzés.
A hivatalos indoklás karbantartási munkálatokról szól, ám szakmai körökben felmerült, hogy a döntés hátterében a centrum romló eredményességi mutatói állhatnak.
A járóbeteg-ellátásban olyan mértékű a szakemberhiány, hogy a hozzáférést gyakran adminisztratív akadályok nehezítik.
Kedden reggel csőtörés miatt szennyvíz ömlött a Szent János Kórház 17-es épületében működő fül-orr-gégészeti ambulancia várójába.
Magyarországon súlyos influenzajárvány tombol, amely elsősorban a gyermekeket érinti:
Péntektől látogatási tilalmat rendeltek el a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház valamennyi telephelyén
A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által elrendelt tilalom visszavonásig érvényes.
Súlyos szakemberhiány alakult ki a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben (OPAI), miután két év alatt 15 szakorvos távozott az intézményből.
Szerdán búcsúüzenetében Bárány arról számolt be, hogy távozásának bejelentése óta számos gyűlölködő kommentet kapott a közösségi médiában.
Az áthelyezés következtében a betegek fizikailag távol kerülnek az illetékes ügyeletes orvosoktól, így rosszullét esetén később juthat el hozzájuk a megfelelő szakorvos.
Kötelező maszkviselést rendeltek el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház valamennyi tagkórházában péntektől
Az influenzajárvány gyors terjedése miatt több magyar településen vezettek be rendkívüli intézkedéseket.
Jelentős emelkedést tapasztaltak az egészségügyi intézmények az elmúlt napokban az elcsúszás és elesés miatti sürgős esetek számában.
A tűk szavatossági ideje 2026 márciusában jár le, ami két évvel meghosszabbítható.
Egyes műtétek esetében csökkent a várólista hossza, míg más beavatkozásoknál sokat nőtt a várakozási idő.
A rendszer problémáit jelzi, hogy négy évvel a Covid után a betegellátás még mindig nem érte el a járvány előtti szintet.
A kórházakban lévő kisbabák többsége nem elhagyott vagy bántalmazott családból származó gyermek, hanem olyan csecsemő, akit indokolatlanul emeltek ki a családjából.
Az egészségügyi ellátórendszerben egyre súlyosabb problémákat okoz a szakemberhiány, ami miatt a betegek jelentős része nem jut időben orvosi ellátáshoz.
Késik az egységes kórházi beléptetőrendszer bevezetése, amely a dolgozók kamerás azonosítását szolgálná.