Ketyeg az óra az uniós bértranszparencia-irányelv bevezetéséig, miközben a hazai munkaerőpiacon még alacsony az új szabályozás ismertsége és támogatottsága.
Sokkoló, hol jelent meg a mikroműanyag az emberi szervezetben: erre még az orvosok sem számítottak
A tudósok első alkalommal fedeztek fel mikroműanyagokat emberi péniszek szöveteiben. A felfedezés aggodalmakat kelt az apró részecskék emberi egészségre gyakorolt lehetséges hatásait illetően, mindez rávilágít arra, hogy sürgető szükségünk van a téma további kutatására - írta a CNN.
A kutatók az IJIR: Your Sexual Medicine Journal című folyóiratban közzétett tanulmányukban első alkalommal jelentették, hogy mikroműanyagokat fedeztek fel emberi péniszek szöveteiben. Az elemzés során öt férfi mintájából négynél találtak mikroműanyagokat, összesen hét különböző típust azonosítva. A vizsgálatot a Miami Egyetemen végezték, Ranjith Ramasamy vezetésével, aki már korábban is foglalkozott a témával.
Mik azok a mikroműanyagok?
Mikroműanyagoknak nevezik azokat a polimerdarabkákat, melyeknek a mérete 5 millimétertől 1 mikrométerig terjed. Ezek a műanyagrészecskék nagyobb műanyagdarabok bomlása során keletkeznek, és olyan aprók is lehetnek, amelyek képesek behatolni az emberi szervezet szöveteibe és sejtjeibe. A tanulmányból kiderült, hogy a leggyakrabban előforduló mikroműanyag típusok közé tartozik a polietilén-tereftalát (PET) és a polipropilén (PP).
A kutatók szerint további vizsgálatokra van szükségünk annak érdekében, hogy megtudhassuk, ezek a részecskék hogyan befolyásolhatják az emberi egészséget, különös tekintettel az olyan állapotokra, mint például a merevedési zavar.
Egyre több idegen anyagot fedeznek fel a szervezetünkben
A tanulmány célja többek között az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire gyakoriak lehetnek ezek az idegen anyagok az emberi szervezetben. Korábbi kutatások egyébként már azt is kimutatták, hogy a mikroműanyag részecskék nagy számban megtalálhatók például a palackozott vízben is.
Matthew J. Campen toxikológus szerint ez a felfedezés tovább erősíti azt a tényt, miszerint a műanyag részecskék már jelen vannak a testünkben és potenciálisan zavaró hatással lehetnek szervezetünk normális működésére. Campen egy másik kutatás kapcsán megemlítette továbbá azt is, hogy
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
az emberi herékben háromszor magasabb koncentrációban találhatók mikro- és nanoműanyag darabkák, mint az állati herékben vagy az emberi placentában.
Fontos lenne csökkenteni a mikroműanyagoknak való kitettséget – de hogyan?
Az eredmények alapján fontos lenne csökkenteni a mikroműanyagoknak való kitettséget. Dr. Leonardo Trasande javaslata szerint érdemes lenne műanyag helyett rozsdamentes acél vagy üveg edényeket használnunk és kerülnünk kellene a műanyag tárolóedények mikrohullámú sütőben való használatát vagy mosogatógépbe történő betöltését. Ezekkel az intézkedésekkel csökkenthetjük a műanyagrészecskék bevitelét és mérsékelhetjük azok potenciális egészségügyi kockázatait.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







