Image of daughter holding the mothers hand and encourage while her mother sitting on bed in hospital.

Komoly változás jön a magyar egészségügyben: már ezt sem szabad a kórházakban 2024-től

2023. december 28. 09:01

2024 januárjától megszűnik a bérfoglalkoztatás lehetősége, az egészségügyi intézmények kizárólag főállású dolgozókkal működhetnek, ez pedig a munkaerőprobléma súlyosbodásához vezethet - írja a Portfolio. Egyes becslések szerint a szakápolói, műtős állások 10-15 százalékát bérnővérekkel töltötték be. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke a lapnak azt mondta: nem tudnak minden helyre elegendő orvost, illetve szakdolgozót felvenni, így félő, hogy bizonyos osztályok működése nehézségekbe ütközik majd.

Sokan bíztak abban, hogy a kormány az év végéig rendeletben megjelöli azokat a szakterületeket, amelyeken mégiscsak maradhat a bérfoglalkoztatás, mert az átlagosnál is nagyobb a munkaerőhiány, például a sürgősségi és az intenzív terápiás osztályokon, vagy a pszichiátriákon. Ilyen kormányrendelet azonban eddig még nem jött ki - írják. Mészáros Magdolna, a gyulai Békés Vármegyei Központi Kórház ápolási igazgatója, a Kórházszövetség elnökségi tagja szerint elsősorban a fővárosban jelent komoly problémát az intézkedés. A szakértő szerint annyi beteget lenne szabad csak felvenni, amennyit az ápolók biztonsággal el tudnak látni.

Mindeközben az ápolóhiány egyre égetőbb: az utolsó friss adatok szerint az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezőknek csak 50-55 százaléka aktív, és a 2022-ben végzetteknek mindössze az egynegyede dolgozik ténylegesen az egészségügyben. A következő tíz évben nagyságrendekkel többen mennek majd nyugdíjba, és csak 2019-hez képest már most is egyre több intézményben és mind nagyobb arányban foglalkoztatnak szakképzetlen ápolókat a kórházakban. Becslések szerint legalább 20-25 ezer ápoló hiányzik a hazai egészségügyi ellátórendszerből.

A teljes cikk az egészségügyi munkaerőhiányról a Portfolio oldalán olvasható.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2023

Egy olyan eseménydús, bonyolult és főleg nehéz év végén, mint az idei volt, érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkozni, hogyan is telt, hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben. 2023-ban csúcsokat döngetett az infláció: a fizetések hónapról hónapra kevesebbet érnek, miközben a szolgáltatások és a termékek ára az egekben. Ezen kívül továbbra is háború dúl a szomszédos országban, ahogy a Közel-Keleten is eszkalálódott a konfliktus. A pandémia ugyan hivatalosan is véget ért, ám a következményeit még sokáig fogjuk nyögni, az éghajlatváltozást pedig már a saját bőrünkön tapasztalhatjuk: elég csak kinézni az ablakon. Törökországot és Szíriát pusztító földrengések tarolták le, amiben több, mint 57 ezer ember vesztette életét. Ilyen körülmények között nehéz pozitívnak maradni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?