Kemény ősz várhat a magyar dolgozókra: újra nagyot eshet a foglalkoztatottság
Júliusban 4 millió 675 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma, ami 29 ezer fővel haladja meg az egy hónappal korábbi értéket.
Júliusban 4 millió 675 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma, ami 29 ezer fővel haladja meg az egy hónappal korábbi értéket.
4 millió 675 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,5%
Bár Kína hatalmas erőforrásokat fektet a humanoid robotok fejlesztésébe, a jelenlegi technológia még messze nem tart ott, hogy tömegesen váltsa ki az emberi munkaerőt.
A hazai technológiai vállalkozások fluktuációs átlaga évi mintegy 28%.
A szegedi Kék Csillagban már nem esküvőkre főznek: kínai szakácsok készítik az ételt a BYD dolgozóinak, az egykori bálteremből és más helyiségekből pedig munkásszállás lehet.
Egy orosz város észak-koreai utcaseprőket akart alkalmazni, de nem tudta megfizetni a kért fizetést.
Javult a munkaerőpiaci helyzet a második negyedévben: országosan több állást hirdettek meg a cégek, mint egy évvel korábban.
Az elmúlt hetekben ötéves csúcsra erősödött a forint az euróval szemben, ami alapvetően átformálja a hazai gazdasági környezetet.
A szegedi BYD-gyár a korábbi tervekkel ellentétben akár húszezer embernek is munkát adhat.
Erre hívja fel a figyelmet a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzése.
Óvatos optimizmus jellemzi a magyar munkaerőpiacot a következő hónapokban, legalábbis erre utalnak a cégek toborzási tervei.
A kormány azonnali hatállyal szigorítja a vendégmunkások behozatalának szabályait.
Bár az orvosok és a pedagógusok fizetése látványosan nőtt, a célzott intézkedések hatalmas bérfeszültséget is teremtettek.
Az új munkahely megtalálása egyre több időt emészt fel.
A hivatalos kommunikáció szerint a rendőrség állományának feltöltöttsége közel százszázalékos.
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Az Aldinál immár tizenharmadik hónapja tart a létszámcsökkenés, a munkaerő-kölcsönző cégeknél pedig az élénkülés jelei látszanak.
A választási eredmény jelentős gazdasági fordulat lehetőségét hordozza magában a Pensum Group Nyrt. szerint.
A makói üzemben gyártástechnológus, ipari villanyszerelő, valamint gépészeti és villamosipari felügyelő munkakörökbe várják a jelentkezőket.
A hosszútávú ösztönzőprogramok Magyarországon továbbra sem elterjedtek széles körben.