7 °C Budapest
Coronavirus Outbreak

Eldurvult a negyedik hullám Szlovákiában: csütörtöktől indul az újabb karantén

MTI
2021. november 25. 10:31

Csütörtöktől két hetes országos karantént rendeltek el Szlovákiában, hogy megfékezzék a világszerte leggyorsabban ott terjedő Covid-19-járványt. Kritikus szintet ért el a kórházban ápoltak száma, ráadásul továbbra is alacsony a népesség átoltottsága.

A szlovák kormány csütörtöktől három hónapra szükséghelyzetet rendelt el, amelynek értelmében két hétre kijárási tilalmat is bevezettek, közölte a kormány ülése után Eduard Heger miniszterelnök. Az egészségügyi miniszter, Vladimir Lengvarsky tájékoztatása szerint ez alól kivételt képez a munkába és iskolába járás, valamint az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások beszerzése, az oltóhelyre és a tesztelésre való elmenetel.

A korlátozások - amelyek egyebek mellett az éttermeket és a nem alapvető szükségleteket kielégítő cikkeket árusító üzleteket érintik - az oltottakra és a nem oltottakra egyaránt vonatkoznak, míg az iskolák nyitva maradnak, és kötelezővé kívánják tenni a teszteket bennük.

Szlovákiában kedden, először a járvány kezdete óta, több mint tízezer napi új fertőzöttet jelentettek, a kórházban ápoltak száma az egészségügyi minisztérium szerint elérte a kritikus szintet, ami azt jelenti, hogy korlátozzák az egyéb ellátásokat, és esetlegesen külföldi segítséget is kérnek.

Az Our World in Data című tudományos online kiadvány szerint Szlovákiában nő a leggyorsabban a világon az új fertőzöttek száma a lakosság számához viszonyítva: az elmúlt héten 1 millió lakosra 13 080 fertőzött jutott.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Szlovákia után a lista élén több más európai ország áll.A szomszédos Csehországban és Magyarországon szintén rekordszámú növekedést regisztráltak kedden. Ausztriában a héten szintén teljes kijárási tilalmat vezettek be, legalább tíz napra bezárták a nem alapvető üzleteket, a bárokat és kávéházakat.

Az 5,5 milliós Szlovákia lakosságának kevesebb mint 50 százaléka (47 %) vette fel a védőoltást: ez a harmadik legalacsonyabb arány az Európai Unión belül, a fertőzöttek és a kórházban ápoltak többségét pedig oltatlanok teszik ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm