Világszerte emelkedik a daganatos megbetegedések száma, ráadásul egyre több esetet diagnosztizálnak az 50 év alatti korosztályban is.
Hat óra vagy annál kevesebb éjszakai alvás 50-60 éves korban növelheti a demencia kockázatát egy brit tanulmány szerint, amelyben nyolcezer felnőttet követtek több mint 25 éven át. A Nature Communications című folyóiratban közzétett kutatási eredmények kimutatták a demencia 20-40 százalékkal magasabb kockázatát azoknál, akik éjszaka hat órát vagy kevesebbet aludtak, szemben azokkal, akik hét órát.
A kutatásban 7959 brit egészségi állapotát követték 1985-től kezdve. A résztvevők fele maga jelentette az alvás hosszát, mintegy 3900 résztvevő órát is viselt éjszaka, amely megerősítette az alvás mennyiségét. A Londoni University College és a francia egészségkutató intézet, az INSERM tanulmányának szerzői kiemelték, hogy bár az adatok egy hosszútávú megfigyelésen alapultak és kimutatták a kapcsolatot az alvás és az öregkori demencia között, ok-okozati összefüggést nem bizonyítottak.
A kutatók azt is feltárták, hogy 30 százalékkal nagyobb a demencia kockázata azoknál, akik 50-70 éves koruk között rendszeresen kevesebbet alszanak, függetlenül szív- és érrendszeri, anyagcsere- és mentális problémáiktól, amelyek a demencia ismert tényezői. Az Egészségügyi Világszervezet szerint
évente mintegy 10 millió új demenciás esetet - köztük Alzheimer-kórt - jegyeznek fel világszerte, és a széttöredezett alvás közös tünet.
Egyre több új kutatás feltételezi, hogy a demencia megjelenése előtti időszak alvási szokásai szintén hozzájárulnak a betegség kialakulásához. Az alvási idő hossza a 65 évesek vagy annál idősebbek körében kapcsolatban áll a demenciával, de azt nem tudni, hogy ez a kapcsolat fennáll-e a fiatalabb korcsoportok esetében - közölték a kutatók. Jövőbeli kutatásokkal megállapíthatják azt, hogy az alvási zavarok kiküszöbölésével megelőzhető-e a demencia - tették hozzá.
Itt a bejelentés: új kötelező orvosi vizsgálatot vezetnek be Magyarországon, őket érinti a módosítás
A drasztikusan emelkedő esetszámok miatt a kormány szigorította a várandósok szifiliszszűrését.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







