16 °C Budapest

578 ezer magyar idős számára lehet kevésbé hatásos a Pfizer-vakcina

2021. március 1. 14:45

Kevésbé hatékony lehet elhízottak esetében a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltása egy olasz tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy mintegy felével kevesebb antitestet termel a szervezetük, mint az egészséges embereké. Olasz kutatók egészségügyi dolgozókat tesztelve azt találták, hogy a második adag oltás után az elhízottak esetében csupán mintegy fele annyi antitest keletkezett szervezetükben, mint az egészséges embereknél.

A kutatók szerint ez azt jelentheti, hogy az elhízottaknál szükség lehet még egy dózis oltásra, hogy biztosítsák a megfelelő védettséget a koronavírus ellen - olvasható a The Guardian brit napilap honlapján. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az elhízottság - amelyet az orvosok a 30 fölötti testtömegindexszel (BMI) azonosítanak - mintegy 50 százalékkal növeli a Covid-19 miatti elhalálozás és 113 százalékkal a kórházba kerülés esélyét.

Annak oka, hogy az elhízottak esetében kevesebb anitestet termel a szervezet, egyrészt az lehet, hogy nekik gyakran más betegségük - szívbetegség, kettes típusú cukorbetegség - is van, amelyek kockázatot jelentenek a koronavírus-fertőzés esetében, de a testzsírtöbblet metabolikus változásokat is előidézhet, például gyulladást, inzulinrezisztenciát, ami megnehezíti, hogy a szervezet harcoljon a fertőzések ellen. Az állandó alacsony szintű gyulladás gyengítheti az immunválaszokat, köztük a B-és a T-sejtes immunválaszt, amelyet az oltás idéz elő.

Egy korábbi kutatásból már kiderült, hogy az influenza elleni oltás is csak fele annyira hatékony elhízottaknál, mint a normális súlyú embereknél.

Az olasz tanulmány, amelyet még független tudományos szakértők nem vizsgáltak, először mutatta ki, hogy Covid-19 elleni oltás esetében is hasonló probléma léphet fel. A római fizioterápiai gyógyászati intézet kutatója, Aldo Venuti vezette kutatócsoport 248 egészségügyi dolgozó antitest-termelődését vizsgálta a Pfizer/BioNTech oltásának második adagja után.

A kutatásban résztvevők esetében hét nappal a második oltás után 99,5 százalékuknál mutattak ki antitestet, és ez az immunválasz nagyobb volt, mint amit a Covid-19 betegségen átesett embereknél mértek. De a túlsúlyosok vagy elhízottak esetében korlátozott volt.

Mivel az elhízottság egy jelentős kockázati tényező a Covid-19 betegség lefolyása és az elhalálozás tekintetében, kötelességünk, hogy ennek az alcsoportnak egy hatékony oltási programot tervezzünk. Bár további kutatások szükségesek, ezek az adatok fontos jelentőségűek a Covid-19, különösen az elhízottak oltási stratégiájának kidolgozásában. Ha adatainkat szélesebb körű tanulmányok is megerősítik, egy további adag vakcina, vagy egy nagyobb dózis lehetőséget jelenthet az ilyen népesség számára

- írták a kutatók.

Magyarországon az idősek 30 százaléka elhízott

Magyarországon eddig 685 247 fő kapott oltást, közülük 251 691 fő már a második oltását is megkapta. A háziorvosok továbbra is végzik az oltást a kínai Sinopharm-vakcinával, minden háziorvos átlagosan 50-55 fő regisztrált időset tud beoltani, emellett folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca-vakcinával, amellyel praxisonként 10 fő beoltására van lehetőség.

A kórházi oltópontokon is folytatják a regisztrált idősek oltását a Pfizer-vakcinával.

A március 1-től módosult az oltási stratégia, vagyis a Pfizer és az AstraZeneca-vakcinák alkalmazása, valamint többlettámogatást kapnak a háziorvosok a hétvégi oltások végzéséhez. Már úton van az újabb orosz vakcina szállítmány is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az eddigi 6,5 millió helyett már 10 millió 870 ezer adag Pfizer-BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország, ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

A KSH legfrissebb adatai szerint 2019-ben a 65 év feletti magyarok 29,9 százaléka volt elhízott, és 42,5 százaléka túlsúlyos. Arányuk az elmúlt tíz évben valamivel emelkedett. Amennyiben az időseket főként a Pfizer vakcinával oltják, és az kevésbé hatásos az elhízottak esetén, ez alapján nagyjából 578 ezer magyar idős esetében lenne kevésbé hatékony az oltás (feltéve, ha mind az 1,9 millióan beoltatnák magukat).

A nemzetközi betegadatok alapján a 60 év alatti elhízottak is kétszeres eséllyel kerülnek intenzív osztályra, a gépi lélegeztetésnél pedig még rosszabb a túlsúlyosak helyzete. Az elhízás és koronavírus kapcsolatáról itt írtunk bővebben.

Címlapkép: MTI/Mónus Márton

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem