Mutatjuk, mit érdemes tudni idén ősszel a koronavírus kapcsán, milyen új variánsok terjednek, melyek a jellemző tünetek, milyen óvintézkedéseket érdemes betartani.
Magyarországon a háziorvosok és házi gyermekorvosok száma egyre csökken az elmúlt 20 évben, így az egy orvosra jutó lakosok száma egyre emelkedik. Ez egy országos oltási kampány lebonyolítása esetén okozhat zavarokat, ugyanis lehet olyan praxis, ahol nagy az oltási hajlandóság, és egy orvosra sok páciens jut, míg máshol jóval kevesebben vannak, és nem is jelentkeztek közülük sem annyian az oltóanyagért. A Pénzcentrum most megvizsgálta, hol jut az országban a legtöbb lakos egy orvosra.
Pénteken jelentette be az opeatív törzs sajtótájékoztatóján György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, hogy minden megyében, a védelmi bizottságok mellett, oltási csoportok jöttek létre, összesen 20 helyszínen. "Bízunk benne, hogy heteken belül felgyorsulnak az oltások" - fogalmazott, és ismertette, hogy a napokban lezárul az egészségügyi dolgozók és idősotthonok lakóinak kampányszerű oltása, jövő héten pedig kezdődik a regisztráltak oltatása. Hozzátette: ebben már a háziorvosok is részt vesznek, kezdetnek 1800 háziorvos kap majd egy-egy ampulla Moderna-vakcinát, amely 10 személy oltására elegendő.
Magyarországon a háziorvosok száma az utóbbi 20 évben egyre csökken, és ezzel párhuzamosan nő a tartósan betöltetlen praxisok száma. Így pedig az egy háziorvosra jutó lakosok száma pedig egyre nő. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvántartása alapján átlagosan 5159 háziorvos praktizált 2000-ben, 2019-ben már 4629-re csökkent a számuk, vagyis 10 százalékkal csökkent. A házi gyermekorvosok esetében ugyanígy csökkenés mutatkozik:
A lakosságszám pedig hiába csökken folyamatosan - 2001-ben még 10,2 millió, 2020-ban már 9,77 millió volt a lakónépesség január 1-jén - az egy orvosra jutó lakosok száma egyre nő. Vagyis egy körzetben folyamatosan nő a potenciális páciensen száma. Amikor a tömeges oltási terv megvalósítására kerül majd sor - ahogy az influenza oltás esetében, a koronavírus-vakcina beadásánál sem - nem mindegy, hogy adott körzetben mennyi a páciens, hányan juthatnak oltóanyaghoz.
A KSH adataiból az is kiderül, melyik megyében lehet majd a legnagyobb torlódás. Amíg Baranyában 1751 beteg jut átlagosan egy háziorvosra, addig Pest megyében számuk eléri a 2715-öt. Budapesten 1930 fő jut átlagosan egy háziorvosra, azonban ettől függetlenül lehetnek nagyobb fennakadások itt, mint más megyékben, ahol több az egy orvosra jutó lakosok száma. Ez ugyanis nem csak a lakosságszám, hanem az oltási hajlandóság függvénye is lesz.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik megyében mekkora az oltási hajlandóság, de Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta január 25-én a sajtó kérdésére, hogy eddig 1 millió 775 fő regisztrált már az oltásra. Ez a szám magasabb, mint a tavalyi évben Magyarország által megrendelt (1,3 milliónyi) influenza-vakcina volt, amelynek oltási kampánya sem zajlott zavartalanul, hiszen míg a vidéki kisebb körzetekben "bőven jutott" mindenkinek az ingyenes oltásból, addig például a fővárosbansok körzet kifogyott a vakcinából, és heteket kellett várni, mire a lakosok beadathatták az oltást.
Ahogy ősszel az influenza-oltás esetében, így idén a koronavírus-vakcinával kapcsolatban is akadálya lehet az átoltottság elérésének, hogy a vakcinakészleteket kizárólag az állam tudja beszerezni és elosztani. Ősszel a gyógyszernagykereskedők hiába is kerestek importálható influenza elleni oltóanyagot, nem tudtak vásárolni a világszinten megnövekedett vakcinaigény miatt. Így aki nem jutott ingyenes, állami oltáshoz a saját háziorvosa körzetében, nem tudott elmenni a patikába se, megvásárolni az oltóanyagot, és azt beadatni magának. Feltételezhetően a koronavírus-oltóanyag iránti hatalmas érdeklődés miatt most sem lesz lehetőség a közeljövőben arra, hogy magánúton jusson a lakosság vakcinához.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Szlovákia: lesz, ahol legalább 40 perccel tovább fog tartani a szavazás
- Tömegével menekülnek az örmények Hegyi-Karabahból
- Leváltották az Idegenrendészet vezetőjét
- Szlovák államfő: Az új kormány legfontosabb feladata a társadalmi béke helyreállítása lesz
- Szilvásváradon vágtat a nemzet
- Külügyi szóvivő: nincs lényegi változás az OTP ügyben
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


