21 °C Budapest
Szavaztak a koronavírus-oltásról: csak így jöhetnének be külföldiek az országba

Szavaztak a koronavírus-oltásról: csak így jöhetnének be külföldiek az országba

2021. január 29. 05:44

Napról napra csillapodik ugyan a koronavírus-járvány intenzitása hazánkban, ám amíg a covid-oltások nem lesznek széles tömegek számára elérhetőek, akár a Pfizer, akár a Moderna, akár az orosz vagy a kínai, addig a korlátozások egészen biztosan velünk maradnak. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy március 1-ig mindenképpen. A magyarok egyelőre nem támogatják széles körben a vakcinaútlevél bevezetését - derült ki a Pénzcentrum több mint 13 ezer fő bevonásával készült kutatásából. Felmérésünkben többek között arra is kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a magyarok, mely helyeket használhassák csak beoltott személyek, de kiderült az is, hajlandóak lennének-e oltakozni, ha csak úgy nyaralhatnának a jövőben. 

2021. január 13. és 20. között végzett felmérésünkben az oltás témakörét jártuk körül: kíváncsiak voltunk, mit gondolnak, mely gyártók termékeiben bíznak, és főleg mit várnak a jövőtől, hogy kellene élnünk szerintük akkor, amikor már elérhető lesz mindenki számára a vakcina. A válaszok első felének elemzéséből megtudtuk, hogy a magyarok szívesen oltakoznának, leginkább a nyugati oltóanyagokban bíznak, és nagyon szeretnék, hogy az élet visszaálljon a megszokott kerékvágásba: legtöbben utazni szeretnének már.

A második etapban azt a kérdést elemeztük, hogy ha a kitöltőn múlna, lenne-e olyan munkakör, amit ezentúl csak beoltott személy láthatna el? (A válaszadók egy elég jelentős része, 58,55 százaléka gondolja úgy, hogy bizonyos munkakörökben szükséges lenne kötelezővé tenni az oltásokat.)

Szigorúan ellenőrzött helyek

A kérdőív harmadik részében tehát a vírus utáni életünk alakulására voltunk kíváncsiak, pontosabban arra, hogy olvasóink miképp képzelik el azt a világot. Az első erre vonatkozó kérdés így hangzott: Szerinted legyenek olyan helyek, amelyeket csak igazoltan beoltott személyek látogathatnak majd a jövőben?

Ahogy a grafikonon is jól látszik, válaszadóink közel fele, 48,5 százaléka nem tartja szükségesnek bevezetni a kötelező oltás, 39,8 százaléka viszont igen. A bizonytalanok aránya a "szokásos" 10 százalék körül mozog, mint ahogy a többi kérdés esetében ezt megszokhattuk (egyetlen kivétel volt csupán, mely egy esetleges magyar fejlesztésű vakcinára vonatkozott, itt a bizonytalanok aránya extra magas, 36,6 százalék volt).

Reptér, uszoda, diszkó

A következő kérdés azokhoz szólt, akik a fentire igennel válaszoltak: felsoroltunk különböző, sokak által látogatott helyeket, és megkértük a olvasóinkat, jelöljék meg (akár többet is) azokat, ahol szerintük ez elengedhetetlen lenne. Legtöbb szavazatot a reptér kapta (4044), második helyen az uszoda, strand fürdő végzett (3738), harmadik helyen pedig diszkó, szórakozóhely. A további sorrend közel azonos számú szavazattal:

  • színház 34,4%
  • sportrendezvény: 33,6%
  • 100 főnél nagyobb befogadóképességű étterem, pub: 33%
  • mozi: 31,5%
  • iskola: 28,9%
  • óvoda, bölcsőde: 26,1%
  • edzőterem: 23,8%
  • vonat, távolsági busz: 21,8%

Az kérdésre igennek válaszolók viszonlag kis aránya, 18,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szerinte az orvosi rendelőket csak oltott személyek látogathassák, a templomra még kevesebben szavaztak: 17,9 százalék, a helyik tömegközlekedési eszközökre pedig alig több, mint 16 százalékuk voksolt. Emellett lehetőség volt egyéb válaszok írására is, sokan jelezték, hogy a biztonság érdekében minden nyilvános hely számára javasolnák, de olyan válaszadó is volt, aki inkább a meggyőzésre tenné a hangsúlyt.

Utazási kedvből nincs hiány

Ahogy egy korábbi kérdésből kiderült (miért oltatnád be magad, illetve miért nem), az emberek egy jelentős részének az utazás, pihenés hiányzik a leginkább, hogy kiszakadjanak a lassan egy éve tartó bezártságból, a mókuskerékből. Ettől persze teljesen függetlenül tettük fel azt a kérdést, hogy ha esetleg csak beoltva utazhatnának a jövőben, akkor csak ezért hajlandóan lennének-e rá?

Szinte hihetetlen, de az emberek egy jelentős része, 60,6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ellenérzés ide vagy oda, ha a nyaralása, pihenése múlna rajta, oltakozna. 25 és fél százalék alig a negyedük mondta, hogy az utazáshoz való joga nem annyira fontos, a bizonytalanok, illetve válaszolni nem kívánók aránya 15,8 százalék.

Befelé is kellene szűrni?

A hazai turizmusnak már úgy kell a külföldi vendég, mint egy falat kenyér, ezért nem csak a ki, de a beutazás is lényeges kérdés lesz a jövőben. A következő kérdés éppen ezért arra a irányult, hogy a válaszadó csak oltott személyeket engedne-e be az országba.

A válaszadók 58 százaléka csak oltott turistát engedne be, 31,6 százalékuk szerint azonban semmi szükség ily módon megkülönböztetni őket. Férfiak és nők arányában nincs számottevő különbség, tehát kb. ugyanannyi férfi (58%) gondolja így, mint nő (57%), kor szerint azonban már jobban elkülönülnek egymástól a válaszadók: legmegengedőbben a 24 és 40 év közöttiek: közülük 47 százalék a nemre szavazott, azaz hogy ne oltottság alapján szelektáljuk a külföldieket, legszigorúbban pedig messze a 64 év felettiek, 68,4 százalékuk, majdnem kétharmaduk gondolja úgy, hogy külföldiként csak az tehesse be a lábát az országba, aki megkapta a vakcinát.

Érdekes azonban, hogy iskolai végzettség alapján nem különülnek el a vélemének szinte semennyire: a maximum 8 osztályt kijárók esetében magasabb egy kicsit az igenek aránya, de amúgy stabilan 57-59 százalék.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Vissza az irodába? Lassan a testtel!

Habár jelen állás szerint jogilag egyetlen munkavállalót sem kötelezhet munkáltatója, hogy oltakozzon, feltettük a kérdést, mit szólnának hozzá a magyarok, hiszen akár még az is előfordulhat, hogy olyan törvénymódosítás születik a jövőben, ami ezt lehetővé teszi.

Itt most a nemek győztek, azaz a magyarok nagyobbik hányada, 41,3 százaléka nem szeretne egy olyan világban élni, ahol a munkáltatója beleszólhat, beoltja-e magát koronavírus ellen, vagy nem. Ám nem sokkal kevesebben vannak azok (39,6 %), akik számára ez semmiféle gondot nem okozna.

Ennél a kérdésnél most az iskolai végzettséget érdemes vizsgálni. Az derült ki, hogy minél több időt töltött valaki az iskolapadban, annál inkább elfogadná, hogy csak akkor mehessen dolgozni, ha már be van oltva. A legfeljebb 8 osztályt végzettek 37 százaléka, a szakképző iskolát végzettek 35 százaléka, érettségivel rendelkezőknek szintén ennyi, főiskola: 38 százalék, egyetem: 46 százalék, és Phd fokozattal rendelkezők 54 százalék.

Egészségbiztosítás

Sok olyan vélemény is megfogalmazódott az utóbbi hónapokban, nem csak külföldön, itthon is, hogy aki úgy dönt, nem oltatja be magát a vírus ellen, majd elkapja, és súlyos tünetek jelentkeznek nála, az fizesse ki a felmerülő orvosi költségeit. ez egy elég radikális hozzáállás, és ez meg is látszik a válaszok arányán: 76, 7 százalék utasítja el, és a válaszadóknak csupán a 16,8 százaléka ért vele elviekben egyet.

Ebben a kérdésben úgy tűnik, a férfiak sokkal radikálisabbak, közülük ugyanis többen gondolják azt, hogy kifizettetni valakivel a kezelése költségét, jogos lenne: valamivel több, mint 20 százalékuk gondolkozik így, míg a nőknek 12 százaléka.

A kérdésre adott választ a számok tanúsága szerint az életkor nem befolyásolja, az igennek válaszolók aránya nagyjából minden korcsoportban megegyezik, annyi csak a különbség, hogy 64 év felett a válaszadók nagyobb része bizonytalan.

Az iskolai végzettség tekintetében azonban már nagyobb a válaszok közötti különbség, bár még ez sem látványos: minél képzettebb valaki, annál nagyobb valószínűséggel mondott igent az egészségügyi költségek megtérítésére, Phd fokozattal rendelkezők körében elérte arányuk a 24,7 százalékot.

A felmérésről

A Pénzcentrum 2020. január 13. és 20. között végzett felmérésében 13 136 válaszadó vett részt, 57,4 százalékuk férfi, 42,6 százalékuk nő. A válaszadók közül a 25 év alattiak aránya 1,1 százalék, a 25 és 40 év közöttieké 11,4 százalék, a 41 és 55 közöttieké 27,4 százalék, 55 és 64 év közöttieké 21 százalék, és a 64 év felettiek arány 39 százalék volt. Kíváncsiak voltunk még a legmagasabb iskolai végzettségre is: maximum alapfokú bizonyítvány a kitöltők 1,1 százalékának van, szakképző iskolát 8,9 százalékuk végzett, érettségije 29,6 százalékuknak van, főiskolát 28,8 százalékuk végzett, egyetemet 29,1 százalékuk, és végül Phd-t 2,6 százalékuk szerzett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

Napokon belül indul a magyar Kickstarter: így működik a jutalomalapú közösségi finanszírozás

Az emberek egyre tudatosabban vásárolnak, sokkal jobban szeretnek olyan termékeket, szolgáltatásokat megvásárolni, amiknek tudják a mögöttes tartalmát.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 18. szerda
Erik, Alexandra
20. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?