7 °C Budapest

Koronavírus összefoglaló: mintha háborúra készülnének az országok

MTI
2020. március 17. 12:10

A Magyarországot átszelő, a szomszédos országokba irányuló kamionoknak áruforgalmi folyosókat jelöltek ki - mondta a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.

Menczer Tamás közölte: ez azt jelenti, hogy miután a kamion belép az országba, csak kijelölt útvonalon haladhat és kijelölt benzinkútnál tankolhat, majd a szintén kijelölt határállomáson hagyhatja el Magyarország területét Szerbia, Ukrajna és Románia felé. Ezeket a kamionokat megjelölik - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: a nemzetközi közúti, vasúti és légi személyforgalmat felfüggesztették, de a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret nem zárták le, a magyar állampolgárok hazajöhetnek. Változatlanul érvényben van az a rendelkezés, hogy annak, aki Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Izraelből, Iránból érkezik, kéthetes hatóságilag elrendelt otthoni karanténba kell vonulnia.

Volán

A koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzése érdekében a Volánbusz rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezet be járatain, egyebek között változnak a felszállási és csomagkezelési szabályok - közölte a közúti közlekedési társaság kedden. A tájékoztatás szerint az országos, elővárosi és regionális forgalomban közlekedő járatokon a bérletesek a hátsó ajtókat vehetik igénybe, az első ajtón csak azok szállhatnak fel, akiknek menetjegyet kell váltaniuk.

A csomagkezelési rend is változik - közölte a Volánbusz. A járművezető nyitja és zárja a csomagteret, de a csomag be- és kivételét az utasok maguk végzik.

A budapesti Népliget autóbusz-pályaudvaron működő Utazási Centrum kivételével az autóbusz-állomásokon működő menetrendi információs pontok zárva tartanak, telefonon ugyanakkor továbbra is minden információs pont elérhető, a helyszínen az utastájékoztatás más formái - például a kiírás - továbbra is élnek. A pénztárakban és járatokon a 2019/2020-as tanév első féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat március 31. után is elfogadják, a diákigazolvány-helyettesítő igazolást eredeti aláírás és pecsét nélkül is érvényesnek tekintik - tájékoztatott a Volánbusz.

Fokozottan takarítják az állomásokat és a járműveket, az autóbuszokon vírusölő szerrel tisztítják a padlót és a kapaszkodókat, folyamatosan kézfertőtlenítő szerrel látják el a munkahelyi mosdókat és tisztálkodóhelyiségeket.

A buszvezetőkre a járművek gyakori takarításával, vírusölő szerrel való gyakori kézmosással segítenek minimalizálni a fertőzésveszélyt. A Volánbusz arra kér mindenkit, hogy fokozottan ügyeljen személyes higiéniájára, gyakori kézmosással, zsebkendő használatával igyekezzen megállítani a vírus terjedését, és csak akkor használja a Volánbusz járatait, ha nem áll fenn nála koronavírus-fertőzés gyanúja.

Az autóbusz-közlekedés menetrendje egyelőre változatlan. A társaság autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról a volanbusz.hu/koronavirus oldalon tájékoztatják az utasokat az aktuális információkról - közölte a Volánbusz.

Hírek itthon és a világban

Újabb magyar állampolgároknál és egy külföldinél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 50-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. Ahogy azt dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfőn bejelentette és az adatokból is látszik: a járvány második szakaszához érkeztünk, amikor az egyedi fertőzések után már megkezdődött a vírus közösségi terjedése, amely azt jelenti, hogy már nem lehet minden fertőzöttről pontosan megmondani, hogy kitől kapta a fertőzést.

ÉVOSZ: szomorúak az építőipari várakozások

Szomorúak a várakozások az építőiparban, hiszen élőmunka-igényés ágazatról van szó - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden. Hozzátette: az építőiparban nem lehet távmunkával dolgoztatni, sőt Magyarországon az építőanyag-kereskedés sincs alapvetően felkészülve az online eladásra.

Ha a vírus tovább terjed, és a csoportos munkavégzésben dolgozó építőmunkásokat is eléri, akkor az építőipar nagy bajba kerül 

- hangsúlyozta, megjegyezve hogy a cégek nagy többsége számít erre. Kiemelte: a munka jellegétől függően 1-2 hónapnál nagyobb csúszást 2020-ban nem lehet behozni, ezért is nagyon fontos, hogy a megrendelő és a kivitelező idejében felkészüljön az esetleges munkalassulásra, a munkavégzés felfüggesztésésére. Ha ez megtörténik, az a vállalkozói szerződés módosításával járna, nemcsak a határidő, hanem a költségek növekedése miatt is. Elmondta: 2020 első két honapjában még az építőipar magasan teljesített, de a lassulás, elbizonytalanodás március közepétől már látszik. Jelenleg leginkább az Olaszországból érkező importanyagok hiányoznak, ezek többnyire burkolóanyagok, csempék, ragasztók, fugázó anyagok, amelyeknek hiánya akadályozza a befejező munkálatokat.

Újabb vállalatok függesztik fel termelésüket Európában

A koronavírus miatt felfüggesztette franciaországi és spanyolországi termelését az Airbus, leállt a VW és a Renault spanyolországi autógyártása, az orosz légitársaságok már számítgatják leendő veszteségeinek, míg egy ágazati kutatóintézet az eddig vártnál is nagyobb globális idegenforgalmi visszaesésre számít. 

Az Airbus európai repülőgépgyártó kedden bejelentette, hogy a koronavírus miatt hozott drákói kormányzati intézkedések miatt leállította a termelését franciaországi és spanyolországi gyáraiban, egyelőre a következő négy napra. Az Airbus közleménye szerint továbbra is termelnek a cég brit és német gyárai, az azonban nem derült ki a közleményből, hogy mekkora kapacitással.

A koronavírus-fertőzés terjedésének a csökkentése érdekében hozott szigorú spanyol intézkedések miatt keddtől leállította ottani járműgyártását a német Volkswagen és a francia Renault.

Alekszandr Neragyko, az orosz közlekedési miniszter első helyettese kedden egy moszkvai fórumon azt mondta, hogy ha a mostani kedvezőtlen helyzet az év végéig kitart, akkor az orosz légitársaságok vesztesége elérheti a 100 milliárd rubelt (1,36 milliárd dollár), és fennáll annak a kockázata, hogy közülük több csődbe megy. A Tourism Economics idegenforgalmi ágazati kutatóintézet kedden ismertetett legújabb előrejelzése szerint az utazások száma idén 10,5 százalékkal csökkenhet globálisan tavalyhoz képest. A szervezet két hete még csupán 1,5 százalékos visszaesést várt.

Ausztrál kutatók feltárták, miként reagál az immunrendszer az új koronavírusra

Ausztrál kutatók kedden közölték, hogy sikerült feltárniuk az immunrendszer válaszát az ország első koronavírusos betegének esetét vizsgálva. Felfedezésük fontos lépés az oltóanyag kifejlesztésében - közölte Greg Hunt, az ország egészségügyi minisztere. A koronavírus már több mint 182 ezer embert fertőzött meg világszerte, és több mint 7100-an haltak meg az amerikai Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

A fertőzöttek többségénél ugyan enyhe tünetek jelentkeznek, 20 százalékuknak azonban súlyos vagy válságos lesz az állapota. A halálozási arány a WHO becslése szerint 3,4 százalék. A fertőző betegségeket és immunológiát kutató Peter Doherty Intézet kutatói egy negyvenes éveiben járó ausztrál nő vérvizsgálatának eredményeit elemezve felfedezték, hogy az emberek immunrendszere jellemzően ugyanúgy válaszol a koronavírusra, mint az influenzára. Azonosították az immunsejtek négy típusát, amely jelen volt a koronavírus elleni "harcban". 

Felfedezésük segíti a tudósokat abban, hogy megértsék, egyesek miért épülnek fel és másoknál miért lépnek fel súlyos légzőszervi problémák - mondták a kutatók. "Módszerünket fel lehet használni arra, hogy megértsük az immunválaszokat egy nagyobb Covid-19 betegcsoportot tanulmányozva, valamint azt, hogy mi hiányzik azoknál, akik meghalnak a fertőzésben" - mondta Katherine Kedzierska, a Melbourne-i Egyetem mikrobiológia- és immunológiaprofesszora, aki részt vett a kutatásban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kutatók az új koronavírus okozta Covid-19 betegségre adott immunválaszt kísérték figyelemmel az ausztrál betegen, és képesek voltak pontosan előrejelezni, hogy mikor fog felépülni a betegségből. Nem nevezték meg a beteget, annyit tudni, hogy egy Vuhanból, a járvány kínai gócpontjából evakuált nőről van szó. 

Greg Hunt egészségügyi miniszter szerint kutatásuk fontos lépés az oltás gyors kifejlesztése felé azáltal, hogy azonosítani tudják, mely oltóanyagjelöltek lehetnek sikeresek. 

Egyben a lehetséges terápiák és kezelések gyors azonosításáról is szól a már koronavírus betegek esetében 

- tette hozzá. Világszerte legalább egy tucat gyógyszergyártó dolgozik oltóanyag vagy vírusellenes hatóanyag és más kezelések fejlesztésén, a gyorsan terjedő járvány feltartóztatása érdekében. A oltóanyag-fejlesztés költségei akár 800 millió dollárra is rúghatnak ebben a folyamatban, amelyet még ha fel is gyorsítanak, legalább egy év múlva kerülhet forgalomba a vakcina.

A latin-amerikai országok sorra zárják le határaikat, Franciaországot karantén alá helyezték 

A latin-amerikai országok sorra zárják le határaikat, miközben Európában Spanyolország és Olaszország után Franciaországban is általános karantént rendeltek el az új koronavírus-járvány miatt. A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint világszerte már legalább 182 ezren fertőződtek meg a kórokozóval, a halálesetek száma több mint hétezer, a gyógyultaké pedig csaknem 80 ezer. 

Franciaországban 100 ezer rendőrt vezényelnek az utcákra a kijárási korlátozások betartatására - jelentette be Christophe Castaner francia belügyminiszter Párizsban hétfő éjjel. Castaner azt is tudatta, hogy az utcákon ellenőrzőpontokat állítanak fel, és aki megsérti a kijárási tilalmat, az akár 135 eurós (mintegy 46 ezer forintos) bírságra számíthat. Emmanuel Macron francia elnök hétfő este drámai hangvételű tévébeszédben jelentette be, hogy keddtől mindenki csak halaszthatatlan ügyben hagyhatja el a lakhelyét, ha munkába vagy bevásárolni indul. Külön felszólította a franciákat, hogy csak a legszükségesebb dolgokért induljanak el, egyébként senki ne menjen el otthonról.

Háborúban állunk

- hangoztatta beszéde során többször a francia államfő, bejelentve egyúttal, hogy a többi uniós országgal együttműködve kedd déltől 30 napra lezárják a schengeni övezet külső határait. A hétfő esti hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma Franciaországban 6633 volt, ami több mint 1200-zal haladja meg az előző napi adatokat, a halottak száma pedig 21-gyel 148-ra emelkedett.

Chile, Guatemala, Kolumbia és Venezuela is bejelentette, hogy megtiltja a belépést területére. Chile és Guatemala egyelőre 15 napra zárja le határait. Sebastián Pinera chilei elnök bejelentése értelmében a belépési tilalom szerdán lép életbe. A hazaérkező chileieknek pedig 14 napra karanténba kell vonulniuk. Az országban eddig 155 koronavírusos fertőzöttről tudnak. Alejandro Giammattei guatemalai elnök hasonló intézkedéseket jelentett be, miután újabb 6 embernél mutatták ki a betegséget az országban. A térségben először Salvador zárta le határait, ahol még nem találtak fertőzöttet. A múlt hét folyamán aztán Argentína, Peru, Panama és Honduras is megtiltotta a beutazást.

Hétfő este Iván Duque kolumbiai elnök is tudatta, hogy az ország március 17-től május 30-ig lezárja határait a SARS-CoV-2 vírus terjedésének megakadályozása érdekében. A venezuelai, 2200 kilométer hosszú határ lezárását már korábban bejelentették. Kolumbiában 58 fertőzött van. Nicolás Maduro venezuelai elnök is bejelentette, hogy "totális karantént" rendel el az országában.

Latin-Amerikában és a térségben Salvadorban, Nicaraguában, Haitin és Belize-ben nem találtak egyelőre fertőzöttet.

Az új koronavírus-járvány térségbeli és globális terjedéséről, valamint a visszaszorításának érdekében tett lépésekről egyeztettek kedden videókonferencián Dél-Korea, Japán és Kína külügyi tisztségviselői. A dél-koreai külügyminisztérium sajtóközleménye szerint a három ország egyetértett abban, hogy a járvány felszámolása érdekében elengedhetetlen Szöul, Tokió és Peking szoros együttműködése.

A három ország diplomatái az utóbbi időben fokozták az együttműködést a járvány visszaszorításával kapcsolatban, és összehangolták lépéseiket. Ötvenezer egészségügyi maszkot loptak el egy kórház raktárából Kölnben - tudatta a rendőrség kedd hajnalban.

Ez a lopás új minősége. Normál esetben ezek filléres eszközök, de most mégis van rájuk kereslet

- mondta a város kórházainak szóvivője, kiemelve, hogy a bűncselekmény miatt nem lesznek fennakadások, továbbra is van elegendő maszk. 

Németországban több mint hatezer a fertőzöttek száma.

Megkezdték az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett első vakcina tesztelését - jelentette be az amerikai Egészségügyi Intézetek Központja (NIH) hétfőn. Közleményében a szervezet tudatta: a klinikai teszteket 45 önkéntes jelentkezőn kezdték meg. Valamennyien 18 és 55 év közötti felnőttek, akik jó egészségnek örvendenek. A kísérletek körülbelül hat hétig tartanak. Az első páciens hétfőn délelőtt kapta meg az oltást.

Tanítási szünetet rendelt el március 21-től április 12-ig az orosz főváros közoktatási intézményeiben hétfőn Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere. A polgármester, akit Mihail Misusztyin miniszterelnök hétfőn a koronavírus terjedése elleni védekezés kormányzati koordinációs tanács első elnökhelyettesévé nevezett ki, április 10-ig megtiltotta az 50 fősnél népesebb rendezvények megtartását is a fővárosi zárt helyiségekben. Emellett jelentősen kibővítette azoknak az országoknak a listáját, amelyek esetében a beutazóknak 14 napos elkülönítésnek kell alávetniük magukat.

Az új rendelkezés az összes európai országot és az Egyesült Államokat érinti.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem