A biztosítási termékek közül továbbra is a lakásbiztosítás és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a legelterjedtebb.
Azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek Szerbiában vasárnap az új típusú koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében, az erről szóló döntést a köztársasági elnök, a kormányfő és a házelnök közösen hozta meg. Szükségállapotot rendelt el hétfőtől a kórházakban az új típusú koronavírus terjedése miatt a szlovák kormány, amely döntést hozott arról is, hogy néhány kivétellel az üzleteket is bezárják - jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a központi válságstáb ülése után vasárnap.
Szerbia mától háborúban áll egy láthatatlan ellenséggel, amelye le kell győzni - hangsúlyozta a szükségállapot kihirdetésekor Aleksandar Vucic államfő. Mint mondta: a harc az idősekért, de a jövőért is folyik. A kormány vasárnap késő este dönt azokról a lépésekről, amelyek a szükségállapot alatt lesznek érvényben, ám a korábbi bejelentések szerint várhatóan bezárnak a kávézók, az éttermek, a szórakozóhelyek, a bevásárlóközpontok, és csak az élelmiszerüzletek, valamint a gyógyszertárak lesznek nyitva.
Szerbiában eddig 48 fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
Szlovákiában is komoly a helyzet
Szlovákiában már csütörtöktől rendkívüli helyzet van hatályban, a most bevezetett szükségállapot, amely a rendkívüli helyzetnél is szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé, egyelőre csak a kórházakra vonatkozik.
A kórházakra vonatkozó szükségállapot egyebek mellett a sztrájk betiltását, illetve a kórházi berendezések és a személyzet áthelyezését teszi lehetővé. A kormány ezzel összefüggésben már elrendelte a kórházak számára azt is, hogy függesszék fel az ütemezett és elhalasztható operációkat, és tartsák fenn kapacitásaikat a koronavírussal fertőzött személyek ellátására.
Szlovákiában vasárnap újabb 17 embernél mutatták ki a Covid-19 vírusfertőzést, és így már 61-re emelkedett a fertőzöttek száma. A vírus jelenlétével eddig diagnosztizált személyek legtöbbje Pozsonyban van, de országszerte mutattak ki fertőzéseket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kormány vasárnap döntött arról is, hogy hétfőtől legalább 14 napra csaknem minden kiskeresekedelmi egységet és szolgáltatót bezárnak az országban. A bezárás alól csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, posták, bankok, benzinkutak, újságárusok és az állateledelt árusító üzletek kapnak felmentést.
A szlovák kormány központi válságstábja hétfőn is ülést tart, annak napirendjén további korlátozó intézkedések vannak, egyebek mellett az is, hogy megtiltsák a tömegközlekedési eszközök használatát azok számára, akik nem viselnek védőmaszkot. Szlovákia határain már péntektől csak az állandó vagy átmeneti lakhellyel, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket engedik be. Az országba külföldről hazatérő állampolgárokat 14 napos karanténnak vetik alá.
Fotó: MTI/Komka Péter
Minden a koronavírusról itt - KATT!
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








