6 °C Budapest

Koronavírus: továbbra sincs magyar fertőzött, de még több sportesemény marad el idén

MTI
2020. február 29. 15:10

Továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Öt olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzést viszont elhalasztottak, és a V4 országok találkozót tartanak Prágában koronavírus ügyben.

Láng-Bognár Kinga hozzátette: eddig 115 mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a közúti határátkelőhelyeken 403 embert ellenőriztek, a reptereken 4722-t. Az információs zöldszámot csaknem 1200-an hívták, az e-mail-címre több mint 500 levél érkezett.

Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: a mentők az elmúlt 24 órában két fővárosi kerületben, valamint Lébényben, Hajdúsámsonban és Pécsen vonultak ki olyan emberekhez, akik úgy vélték, a járvány miatt ellátásra van szükségük, de a kivizsgálásuk során bebizonyosodott, hogy nem fertőzöttek.

Labdarúgás

Öt élvonalbeli mérkőzést elhalasztottak szombaton az olasz labdarúgó-bajnokságban a koronavírus-járvány terjedése miatt, köztük a Juventus-Internazionale rangadót is.

Az olasz liga közlése szerint valamennyi találkozót május 13-án pótolják.

Olaszország derbije mellett az AC Milan-Genoa, a Parma-Spal, a Sassuolo-Brescia és az Udinese-Fiorentina összecsapásra nem kerül sor a mostani hétvégén. A mérkőzéseket az eredeti tervek szerint zárt kapuk mögött rendezték volna, de a liga szerint sem a szurkolók, sem a közvetítők nem támogatták a nézők nélküli meccseket, továbbá a klubok is aggódtak a kieső jegybevételek miatt.

MINDEN HÍR KORONAVÍRUS TÉMÁBAN EGY HELYEN.

Múlt héten hasonló okok miatt négy találkozó maradt el a Serie A-ban, csütörtökön pedig az Internazionale zárt kapuk mögött fogadta a bolgár Ludogorec csapatát az Európa-ligában. A mostani, 26. fordulóból így öt találkozóra kerül sor, közülük a hétfői Sampdoria-Hellas Verona összecsapáson nem lesznek nézők.

A koronavírus decemberben Kínában ütötte fel a fejét, és továbbra is ott regisztrálják a megbetegedések és a halálesetek túlnyomó részét. A fertőzés ugyanakkor már több mint 50 országban megjelent. A COVID-19 nevű kórokozó ismert fertőzöttjeinek száma világszerte meghaladja a 83 ezret, a halálos áldozatok száma 2800 felett van.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A vírus európai gócpontja Olaszország, ahol péntek estére 21-re emelkedett a halottak és 821-re a fertőzöttek száma.

Csúcstalálkozó Prágában

Visegrádi kormányfői csúcstalálkozót tartanak szerdán Prágában, az értekezleten a többi között megvitatják a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetet is - erősítette meg szombaton a CTK hírügynökségnek Andrej Babis cseh kormányfő.

A CTK szerint a találkozóról először Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő adott hírt szombaton a Twitteren, és azt írta, hogy Varsó javasolta az értekezlet megtartását.

A V4 országok találkozója az időszerű európai helyzettel fog foglalkozni. Szeretnénk előkészíteni a koronavírussal kapcsolatos megoldásokat és megerősíteni az együttműködést

- írta Morawiecki twitteres bejegyzésében. Andrej Babis megerősítette a CTK-nak, hogy V4-es találkozót tartanak szerdán, de annak konkrét idejét még nem véglegesítették.

Még a magyar és a szlovák kormányfők álláspontjára várunk. Eddig egyetlen visegrádi országban sincs még koronavírusos beteg

- írta a cseh kormányfő. A CTK szerint a cseh, a lengyel, a szlovák és a magyar miniszterelnök a találkozón megvitatja a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásával kapcsolatos időszerű kérdéseket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem