Pogačar rekordot beállítva, harmadszor is megnyerte a flandriai körversenyt, az ünneplést azonban beárnyékolja, hogy a verseny során áthajtott egy vasúti átjáró piros jelzésén.
Jövő hét péntektől húszezertől ötvenezer forintig terjedő bírságra számíthatnak azok, akik a munkahelyükön vagy például játszótereken szívnak e-cigit - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala.
A közlemény szerint tilos lesz elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és azok ötméteres körzetében.
Az ÁNTSZ szerint a nikotinfogyasztás visszaszorítása miatt van szükség a szigorúbb szabályokra. A szervezet szerint a fiatalok kevésbé vannak tudatában az e-cigaretta egészségkárosító hatásainak.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szerint az e-cigaretta nem biztonságos, mert ismert összetevői között bizonyítottan egészségkárosító anyagok vannak, arra viszont nincs bizonyíték, hogy hatásosan segítene leszokni a dohányzásról.
Magyarországon kívül számos másik ország is szabályozza az elektronikus cigaretta használatát. Ausztriában, Belgiumban, Cipruson, Luxemburgban, Lettországban, Izlandon, Litvániában, Portugáliában Lengyelországban és Szlovákiában tilos a zárt légterű közterületeken használni, Dánia és Észtország pedig ott tiltja az elektronikus eszközök használatát, ahol gyerekek jelenléte jellemző. Norvégiában és Törökországban betiltották az e-cigaretta forgalmazását, az Egyesült Államokban pedig azzal 18 év alattiakat nem szolgálnak ki - olvasható a közleményben.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








