Akár 5 millió forintos kárt is okozhat egyetlen vadgázolás, az őszi szarvasbőgés időszakában pedig különösen nagy veszély leselkedik az autósokra az erdős, bokros útszakaszokon.
Már csak órák vannak hátra a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak kihirdetéséig. Idén a kötelező biztosítások szerződőinek 52%-ánál várható, hogy a váltás mellett dönt, ami a korábbi másfél milliós becslésekkel szemben 2,1 millió váltást jelent.
A tavalyi kampányban a kgfb szerződések 37,5%-át mondták fel az autósok, ami 1,5 millió váltást jelentett. Akkor egymillió autós választott új biztosítót, félmillióan pedig az addigi biztosítójuknál a korábbinál alacsonyabb díjon kötötték újra kötelezőjüket. Egyes felmérések szerint idén a kötelező biztosítások szerződőinek akár 52%-a is a váltás mellett dönthet, ami 2,1 millió kgfb váltást jelent. Számítások szerint a tavaly kötelező biztosítást váltók több mint 12 milliárd forintot takarítottak meg.
A változó díjkalkulációs szabályok miatt a valódi biztosító-váltások arányának növekedésére és az újrakötések arányának némi visszaesésére számítanak. A kötelezőt váltó autósok kétharmada várhatóan biztosítási alkuszhoz fog fordulni, de ennél is többen, az autósok háromnegyede tervezi, hogy az internetet használja a váltásra.
Az autóbiztosítások terén döntéshozók csoportjára az átlagosnál magasabb iskolai végzettség jellemző, kétszer annyi a férfi, mint a női döntéshozó (családon belül legtöbbször az idősebb férfi dönt). Tizenegy megkérdezettből csak ketten tartanak ki már legalább 3 éve a kötelezőjük mellett (ugyanannál a biztosítónál, ugyanazzal a gépjárművel), így ezen a piacon lojalitásról gyakorlatilag nem beszélhetünk.
KGFB-körkép: amit eddig tudni lehet!
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






