13 °C Budapest

Öregszik a gépjárműpark: kevesebben cserélik fiatalabbra az autójukat

2010. szeptember 6. 16:58

Az átlagosnál kevesebben cserélték fiatalabbra az autójukat az elmúlt években - derült ki a Bosch országos kutatási felméréséből. Az először 2008-ban elkészített reprezentatív felmérést 2010. elején megismételték, ami pedig rámutatott arra is, hogy a legmagasabb jövedelműek, a diplomások és a fővárosiak az átlagnál lényegesen fiatalabb járművel járnak.

A Robert Bosch Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet országos, reprezentatív felmérést készített a magyar lakosság autóhasználati és -javíttatási szokásairól, a szervizek ismertségéről és választásának okairól, valamint a Bosch Car Service hálózatról. A kutatás először 2008. elején készült el, majd 2010. januárjában és februárjában megismételték.

A válaszadók közül alig feleannyian vásároltak új autót az elmúlt két évben, mint 2006-2008. között. Ezzel a gépjárművek életkori megoszlása is némiképp eltolódott, az autók alig negyede fiatalabb 5 évnél, míg 2008. elején ez az arány még 30% volt. Az autók átlag életkora pedig valamivel több, mint 10 év. 2010-re lényegesen fiatalabb autóik vannak a legmagasabb jövedelműeknek, a diplomásoknak és a budapestieknek.

Az autók átlagos életkora azonban a legtöbb társadalmi-demográfiai csoportban emelkedett 2008. eleje óta - a legnagyobb mértékben a 60 éves és idősebbek körében - közülük feltehetően az átlagosnál is kevesebben cserélték fiatalabbra az autójukat az elmúlt két évben.

Az autószervizek kiválasztásának legfőbb szempontja továbbra is a szakértelem, emellett fontos még a megbízhatóság és a minőségi alkatrészek tárháza. A legfontosabb szempont, a szakértelem esetében alig volt mérhető a különbség az egyes társadalmi-demográfiai csoportok között, a megbízhatóságot a budapestiek sorolták előbbre, a minőségi alkatrészek az alap- és felsőfokú végzettségűek számára kiemelten fontos.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem