Augusztusban közel harminc százalékkal nőttek a magyarországi újautó-eladások a kereskedők trükkje miatt, azonban ne higgyük, hogy túl van a piac a válságon - írja a Népszabadság.
A Datahouse adatai szerint egy hónap alatt közel háromezer személykocsi és 773 kisteherautó kelt el, ami előbbi esetében 24 százalékos, utóbbinál hatvanszázalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.
Ugyanakkor érdekes módon több cégnél is augusztus utolsó három napjában helyezték forgalomba a havi mennyiség negyven százalékát, amit nyilatkozóink azzal magyaráztak, hogy ebben az ágazatban is havi teljesítmény alapján értékelnek.
Gyorsan kiderül, hogy nem a magyar piac virágzásáról van szó, hiszen közel félezer új autó csak azért kapott ideiglenesenH betűs rendszámot, hogy javítsa a forgalomba helyezési statisztikát. A járművek végül külföldre kerülnek, vagyis nem a hazai autóállományt fiatalítják.
Huszonhét hónapos folyamatos esés után júliusban ugyan volt némi növekedés, de akkor a rendőrségi flotta félezernél több új autója és egy másik százdarabos tétel dobta meg a forgalmat.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Elfogytak az akciók, a kereskedők ugyanis rájöttek, hogy még jelentős árengedményekkel sem lehet forgalomnövekedést elérni. A vevők 95 százaléka készpénzért vásárol, többségében ötmillió forintos vagy annál drágább típust.
Közben egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az olcsóbb tömegmodellek korábbi vásárlói, mert nem tudják törleszteni svájcifrank-alapú hiteleiket, ezért további bedőlési hullám várható: öt év alatt kétszázezer autót vettek vissza a törlesztésképtelen vevőktől.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







