Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter megegyezett a ritka és drága gyógyszerek támogatásáról döntő Batthyány-Strattmann László Alapítvánnyal.
Egy friss kutatás szerint az állami egészségügyben tapasztalt állapotokkal a válaszadók kétharmada elégedetlen. A megkérdezettek fele például személyesen, vagy közeli családtagján keresztül találkozott várólistával, és az érintettek több mint felének fizetnie kellett azért, hogy előbbre kerüljön a várólistán. A megkérdezettek és közeli családtagjuk több mint fele vett igénybe magánegészségügyi ellátást az elmúlt pár évben, és ők átlagosan 133 ezer forintot költöttek az elmúlt évben.
Az elmúlt néhány évben a megkérdezettek kétharmada (64 százalék) vett igénybe állami egészségügyi ellátást. Az ott tapasztalt állapotokkal a válaszadók kétharmada (66 százalék) elégedetlen - derült ki a Vasárnapi Hírek megbízásából készített Publicus Intézet kutatásából.
A kutatásból az is kiderül, hogy mára többségbe kerültek a társadalmon belül azok, akik az elmúlt pár évben fizettek hálapénzt orvosnak, vagy nővérnek. Míg két és fél éve (előző kutatáskor) csak 45 százalék fizetett, egy éve pedig 48, mára már 49 százalék nyilatkozott ekképpen, 43 százalék ellenében.
A megkérdezettek fele személyesen, vagy közeli családtagján keresztül találkozott várólistával (49 százalék) is. Ők ráadásul 52 százalékban fizettek is, hogy időben elvégezzék a szükséges vizsgálatokat, beavatkozásokat, azaz, hogy előbbre kerüljenek a várólistán. Leginkább egyébként a megyeszékhelyen és a községekben élők (68 és 58 százalék), akiknek ezért pénzt kellett kiadni.
A megkérdezettek és közeli családtagjuk több mint fele (54 százalék) vett igénybe magánegészségügyi ellátást az elmúlt pár évben. Az elmúlt évben átlagosan 133 ezer forintot költöttek magánegészségügyre azok, akik igénybevették. A férfiak esetében magasabb, 165 ezer forint az átlagos költés, míg a nők 105 ezer forintról számoltak be.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








