12 °C Budapest

Kötelező: a 132 milliárd forintos piac

Pénzcentrum
2007. december 4. 15:00

Múlt hét pénteken lezárult a 2007-es kampány felmondási időszaka. A rekordok és a villámrajtok hónapját élhettük át. Az előzetes becslések beigazolódni látszanak és 700 ezren újragondolták már meglévő szerződéseiket és felmondták azokat. A nagy népi vándorlásnak most is lettek vesztesei és nyertesei és új szereplők is tovább élezték a versenyt.

Hazánkban mintegy 3,9 millió gépjármű van biztosítva, az ágazat díjbevétele pedig 13 milliárd forintra rúg. Láthatjuk tehát, hogy nem kis üzletről van szó. Ezért is megéri beszállni a versenybe és természetesen a felépített ügyfélportfoliónak év közben ki lehet ajánlani más terméket is. Egyre többen ismerik fel ezt a lehetőséget, az idén már 13 társaság hirdette meg tarifáit.

A kiélezett árversenyben egyre tovább csökkent az egy szerződésre eső átlagdíj mértéke. A tarifastruktúrák egyre bonyolódnak, az ügyfelek számára kevésbé átláthatók, a kedvezményrendszerek mellett pedig új díjcsökkentő elemek jelentek meg.

Tavaly közel 500 ezren cserélték le a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat olcsóbbra, mintegy harmaduk választva az internetes biztosításközvetítőket. Az idei évben viszont, az előzetes adatközlések alapján, mintegy 700 ezren váltottak. Az online alkuszok térnyerése is évről-évre szembetűnőbb. 2007-ben már a teljes forgalom 40 százalékát közvetítették.

A Netrisk.hu megőrizte vezető helyét: 127 500 váltóról számolt be. A Biztosítás.hu 110 ezerrel a második, míg a Preventio 35 ezer ügyféllel feljött a harmadik helyre, megelőzve a 25 ezer váltót regisztráló CLB-t - az MTI adatai alapján.

Az idei kampány befutója, az online alkuszok adatközlése alapján, a Genertel volt. Az újonnan alakult biztosító a piac 10 százalékát szerezte meg és 70 ezer szerződést kötött. A második helyen a MÁV biztosító, míg harmadik helyen az Aegon található. A legtöbben az Allianztól pártoltak el ebben az évben, a második helyen ezen a listán az Uniqa Biztosító szerepel, míg a harmadik helyen a Posta Biztosító.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha nettó pozíciókat nézzük, akkor ugyanezzel a sorrenddel találkozhatunk. Azonban, ha egy biztosító teljes állományára vetítjük az elpártoltak számát, akkor egy érdekesebb szituáció rajzolódik ki. Míg az Allianz elvesztett körülbelül 100 ezer ügyfelet, ez a 1,5 milliós teljes állományához képest egy nem túl jelentős rész. Azonban az Uniqa megközelítőleg 85 ezer elvesztett ügyfele a teljes portfoliójának mintegy 20 százaléka. Ez a tavalyi sikerei után valószínűleg azt jelenti, hogy míg tavaly a piacszerzés volt a társaság fő célkitűzése, addig az idén egy portfoliótisztítást hajtottak végre.

A kampányt teljes mértékben csak a jövő év elején tudjuk kiértékelni, de az már most látszik, hogy egyre inkább felfokozott érdeklődés és kiélezettebb verseny jellemzi a kampányt. Valamint az Internet terjedésével az online alkuszok térnyerése is egyre látványosabb.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?