8 °C Budapest

Hogyan startolt a Genertel?

Pénzcentrum
2007. november 5. 08:54 2 perc

Október 30-án 2 országos napilapban meghirdette 2008. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjait és ezzel megkezdte működését a Genertel, az első magyar direktbiztosító.

A Genertel a 30 év feletti, legalább 5 éve balesetmentes vezetőket célozza meg kötelezőjével, az autó tulajdonosok e célcsoportjának a piacon az egyik legkedvezőbb díjat kínálja 2008-ra. A Genertel tarifái mind Budapesten, mind vidéken versenyképesek, így minden balesetmentes vezetőnek érdemes lesz kiszámítania 2008. évi kötelezőjének generteles díját.

A biztosító díjai iránt érdeklődők néhány perc alatt megtudhatják, mennyiért köthetik meg jövő évi kötelező biztosításukat, ha felhívják a Genertel Telecentert a 06 80 30 40 50-es, ingyenesen hívható zöld számon. A biztosítás telefonon azonnal meg is köthető, a biztosító a szerződés-kötés után már a kész kötvényt küldi az ügyfélnek.
A Genertel kötelezője nem csak telefonon, hanem interneten is megköthető a www.genertel.hu webcímen, továbbá az internetes alkuszi portálokon.

A Genertel ügyfelei biztosítási ügyeiket szintén telefonon, illetve interneten intézhetik majd, a biztosító komplex telefonos és internetes ügyfélszolgálattal áll ügyfelei rendelkezésére.

A Genertel október 22-én indította el bevezető kampányát, melynek célja, hogy minél többen megismerjék az új biztosítót és kötelezős ajánlatát. A Genertel Biztosító célja, hogy az idén minimum 500.000-esre becsült kötelező váltó piac legalább 10%-át nyerje meg magának.

A Genertel Biztosító Zrt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az első magyar direktbiztosító a Generali-Providencia Biztosító Zrt. 100%-os tulajdonaként, 1,7 milliárd forintos jegyzett tőkével alakult. A társaság nem-életbiztosítási termékek területén tevékenykedik, a 2007-ben meghirdetett kötelező gépjármű felelősségbiztosítást 2008 folyamán lakossági tömegtermékek (casco, lakás-, utazás-, balesetbiztosítás) követik.

A Nyugat-Európában már elterjedt és sikeres üzleti modell lényege, hogy az értékesítés és ügyfélszolgálat direkt csatornákon keresztül történik. Az így keletkezett jelentős költségmegtakarításból az ügyfelek alacsonyabb díjak formájában részesülnek. A kedvező díjszint kialakításához az aktív kockázatszelekció is hozzájárul. A direktbiztosítók további előnye, hogy telefonon és weben keresztül a nap 24 órájában elérhetőek.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
Bankmonitor  |  2026. október 30. 10:33
A Wekerle+ egyik fontos újdonsága, hogy élettársak is igényelhetik közösen a támogatott lakáshitelt,...
Holdblog  |  2026. október 30. 10:08
Európa gets crushed és a béna emberek. De legalább közmédia és lakásprobléma megoldva. Milyen platfo...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?